A Merkaz által szervezett Jiddis-héten Komoróczy Szonja és Nádasdy Ádám avatta be az érdeklődőket a jiddis nyelv rejtelmeibe. A beszélgetés során megtudhattuk, hogy nem minden jiddis, ami elsőnek annak látszik, és az is kiderült, hogy ki az a Jeinkl Gold.
Különleges élményben volt részük azoknak, akik múlt hét csütörtökön késő délután rákapcsolódtak a Merkaz Zoom-jára, és nem csak azért, mert hallhatták Komoróczy Szonját és Nádasdy Ádámot jiddisül csevegni néhány mondat erejéig.
Komoróczy Szonja, jiddisista, az OR-ZSE judaisztika szakának szakfelelőse és Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, az ELTE Angol–Amerikai Intézetének oktatója a Merkaz (korábbi nevén IKI) által immáron második alkalommal megrendezett Jiddis-héten avatta be az érdeklődőket a jiddis nyelv rejtelmeibe. A Többnyelvűségek, jiddis nyelv régen és most elnevezésű esemény egy kedélyes beszélgetés keretében, a két előadó által hozott érdekességeken keresztül mutatta be, mit is nevezünk jiddis nyelvnek, és hogyan viszonyultak ehhez a nyelvhez a zsidók a különböző korokban.
Komoróczy Szonja elsőként egy kaposvári parochet, vagyis tóraszekrény-függöny fotóját mutatta be, amelyen a héber betűkből hímzett felirat megfejtése okozott némi fejtörést a hallgatóság héberül olvasni tudó részének. Nádasdy Ádám próbált némi segítséget nyújtani azzal, hogy a szavak hosszúsága és az ájin (ע) betű gyakorisága miatt kizárható, hogy héberül írták volna, hiszen a héberben nem írják ki a magánhangzókat, így a szavak is rövidebbek lesznek a kevesebb betű miatt. Az ájin pedig az askenáz hagyományban helyettesíti az e és az é hangokat, mint ahogy az a második sor harmadik szavánál is tetten érhető.
A megfejtés pedig, hogy a parochetre héber betűkkel, askenáz kiejtési móddal, de magyar nyelven írt szöveg került: „Boldogult jó anyánk emlékére, Sor Pál és neje”, alatta pedig az 1914-es évnek megfelelő dátum.
Az askenázi jiddis közegben gyakorta használt átírás jellemzője, ellentétben a héberrel, ahol csak mássalhangzókat írnak, hogy minden hangnak van egy betűértéke, magyarázza Komoróczy Szonja, hozzátéve, hogy ritkaságnak számít, hogy magyar szöveget héber betűkkel írtak le. Arra, hogy Sor Pál 1914-ben Kaposváron mégis ezt a megoldást választotta, az lehet a magyarázat, hogy egy szakrális térben lévő, a tóraszekrényt eltakaró tárgyról lévén szó, úgy gondolták, nem illendő nem héber betűs szöveget írni.
Így aztán azt csinálták a magyar nyelvvel és a héber betűkkel, amit évszázadokon keresztül csinált az askenáz zsidóság: az általuk beszélt nyelvet, mert a jiddis alapvetően egy beszélt nyelv volt, héber betűkkel írták le, amennyiben muszáj volt leírni. Ennek praktikus okai is voltak: egyrészt a zsidó gyerekek már három éves korukra megtanultak héber betűket olvasni, másrészt a latin betűk a kereszténységhez kapcsolódtak, így használatuk nem merült fel opcióként a középkori, kora újkori zsidóság körében.
Nádasdy Ádám szerint a zsidóság néha túlzásokba esett a helyi nyelvek átvételével. Jó példa erre a Jewish Language Project (zsidó nyelvi projekt) elnevezésű weboldal, ahol olyan, egyébként nem létező nyelvek is a gyűjteménybe kerültek, mint a zsidó-angol, a zsidó-latin-amerikai vagy a zsidó-svéd. De található itt egy zsidó-német nyelv is, ami nem a jiddis, hanem a meghatározás szerint egy olyan nyelv, amelyet német anyanyelvű zsidók beszélnek.
Nádasdy nyelvészként úgy látja, hogy nagyon kevés valódi zsidó nyelv létezik, ami meg is érdemli, hogy nyelvnek nevezzék. Ezek közül is a legelterjedtebb és „legizmosabb” a németből származó jiddis, amely eredete hasonló a spanyolból keletkezett, szintén zsidó ladino vagy a dél-afrikai búrok által használt, a hollandból származó afrikaans nyelvéhez.
Ami érdekes, hogy a jiddis ott virágzott igazán, ahol a nyelvi környezet már nem német volt, hanem magyar, román, illetve szláv. Hasonlóan a Balkánon beszélt ladinohoz. Akkor lesz ugyanis egy nyelv teljesen a zsidóké, véli Nádasdy Ádám, ha a környezet egy másik nyelvet beszél. A környezet pedig hatással lesz magára a zsidó nyelvre is, így például az Angliában élő ortodox zsidók, akik egyébként jiddisül beszélnek egymás között, elkezdték megváltoztatni a nyelvet, ami mára már eltér a klasszikus jiddistől.
Kérdés akkor, hogy az 1275-ből származó, wormsi machzor (imakönyv) egyik iniciáléjában lévő két soros, rímelő jiddis szöveg, amelyet egyébként a tudomány az első jiddis irodalmi műként tart számon, valóban jiddisnek tekinthető-e? Az imakönyv ugyan a német Worms városából származik, de a mondatban szláv, valamint arámi-héber eredetű szavak is felbukkannak, mutat rá Komoróczy Szonja. Így itt már megjelennek a jiddisre annyira jellemző elemek.
Mint ahogy az a tétel sem vehető száz százalékosra, hogy ha valami héber betűkkel van írva, akkor az jiddis, ha pedig latin betűkkel, akkor német, hiszen héber betűkkel is írtak le kifogástalan németséggel megfogalmazott szövegeket. Csakúgy, mint a korábban bemutatott parochet esetében, ahol kifogástalan magyar nyelvű szöveget hímeztek héber betűkkel a tóraszekrény-függönyre.
Arra pedig jó példa Az ember tragédiája 1928-as jiddis fordítása, hogy megnézzük, a közhiedelemmel ellentétben, a jiddis nyelv nincs tele héber szavakkal, éppen csak elvétve akad néhány az irodalmi szövegben. Egy Pápán 1941-ben kiadott szójegyzék pedig arra világít rá, hogy a jiddis egy zsargon, vagyis egy keveréknyelv, bár Nádasdy Ádám arra is felhívja a figyelmet, hogy tulajdonképpen az angol nyelv is ilyen.
A nyelvek között vált a Szegedi Izraelita Hitközség Lőw Lipót főrabbivá való kinevezéséről szóló, 1850-es dokumentuma, amely titokzatos módin eltűnt a hitközségről, majd évekkel később felbukkant egy nemzetközi aukciós ház katalógusában, és néhány hónapja vásárolta meg az OR-ZSE könyvtára.
A szöveg egy része itt héberül van, helyenként azonban, akár még a mondat közben is, átvált németre, magyarázza a látottakat Komoróczy Szonja. A dokumentumon jól látszik, hogy az akkori hitközségi jegyző jól érzi, hogy héberül kellene írnia, de mivel ez az általuk beszélt nyelvvel mégsem egyezik teljesen, ezért mondat közben átcsúszik a másik nyelvbe, a németre. További érdekesség, hogy a Szegeden 1850-ben írt dokumentumban egyetlen magyar szó sem szerepel. Viszont már nem a jiddis az a nyelv, amelyre átváltanak, amikor héberül éppen nem megy, hanem a német.
Az utolsó bemutatott darab Arany János – akinek a nevét a fordító jiddisül Jeinkl Gold-nak írta le – A walesi bárdok című költeményének jiddisre fordított változata. Ahogy arra Nádasdy Ádám felhívja a figyelmet, itt egy kicsit bohókás átültetésről van szó, a fordító nem igazán vette komolyan a dolgot, ami már címben is megmutatkozik, ahol a bárdok szó chasonem, vagyis kántoroknak van lefordítva. A fordító nem ismert, de többen Heltai Jenőre gyanakszanak, aki jól ismerte azt a nyelvet, amely elemeit már a korábban bemutatott, Pápán kiadott szótárban gyűjtötték össze.
Ugyanaz a jiddis, amelyet nemrég még az egyszerű, vidéki zsidóság szájából hallhattunk, most a pesti kávéházak világából köszön vissza.
