Vallási bíróság tiltása ellenére választottak új vezetést a MAOIH élére

Többen az EMIH és az ortodoxok egyesítésének előkészítését látják a régi vezetőség lecserélésében.

„Hitközségünk függetlenségét az utóbbi évek, hónapok során folyamatos, súlyos támadások érték egy nagyobb és nemzetközileg befolyásosabb zsidó szervezet részéről”

– olvasható a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség (MAOIH) Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben, amelyhez egy jeruzsálemi vallási bíróság (Bét Din) felfüggesztő és tiltó végzését is csatolták.

 

A poszt szerint a végzést az Édá Chárédi, „a világ legnevesebb ultraortodox rabbinikus testülete” adta ki. A végzés pedig arról szól, hogy a vallási bíróság megtiltja a tegnapi napra, a MAOIH elöljárósága által összehívott közgyűlés megtartását, amelyen új elnököt és vezetőséget terveznek választani. Valamint felfüggeszti a tavaly október 27-én megtartott közgyűlés „mindennemű, a hitközségi vezetés megváltoztatására, illetve a vezetők leváltására irányuló döntéseit.”

A 24.hu ezzel kapcsolatban tegnap arról írt, hogy forrásaik egybehangzó állítása szerint a posztban meg nem nevezett „nagyobb és nemzetközileg befolyásosabb zsidó szervezet” nem más, mint az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH). A lap szerint az EMIH és az ortodox hitközség között hosszú ideje látványos „közeledés” zajlott, és most ez az ügy került az izraeli Bét Din elé.

A végzésben megnevezett személyek pedig a két zsidó szervezet egyesítését készítették volna elő az ortodoxok régi vezetőségének lecserélésével.

A fentiek ellenére a Neokohn ma arról számolt be, hogy a MAOIH közgyűlése szerdán új elnököt és új főtitkárt is választott. A lap szerint Deutsch Róbert eddigi elnök helyére Keszler Gábor érkezett, Somlai Tamást (Zev Páskesz) pedig a tegnapi naptól Oirechman Smuel rabbi váltja a főtitkári poszton. Ezen túl a közgyűlés a hitközség alapszabályában is eszközölt fontos módosításokat, melyektől a szervezet elöljárósága az eddigieknél hatékonyabb működést remél, írja a Neokohn.

A lap idézi Keszler Gábort, aki szerint a most megválasztott vezetés „régóta várt lépéseket fog tenni, hogy a magyarországi hagyományőrző közösség ismét régi fényében ragyogjon”. Oirechman Smuel rabbi pedig arról beszélt, hogy az új vezetés minden eddiginél szorosabban kíván együttműködni az EMIH-hel.

Oirechman rabbi a Vörösmarty utcában lévő, immáron az EMIH által működtetett Pesti Stibel nevű zsinagógát vezeti 2021 augusztusa óta. Az 1980-as években bezárt egykori ortodox imaházat a MAOIH adta át használatra a Köves Slomó vezette szervezetnek. A most leváltott Deutsch Róbert akkor azt mondta, hogy nem egy konkurensnek adták át a zsinagógát.

Ötven zsinagógát tervez nyitni az EMIH a következő tíz évben

Oirechman Smuel tagja volt az idén februárban Izraelbe látogató küldöttségnek, amelyben szintén részt vett Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija, Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint helyettese, Fürjes Zoltán. A küldöttség többek között találkozott a belzi haszidokat vezető rebbével, akitől izraeli lapok beszámolói szerint Soltész államtitkár az áldását kérte a „közösségek egyesülésére”. Köves Slomó pedig az „ultraortodox közösségek egyesülésének jövőbeli forradalmáról” számolt be a találkozón.

A két hitközség egyesülési szándékára utalt a haredi világban bennfentesnek számító izraeli újságíró, Janki Farber februári Twitter-bejegyzése is. Farber egy „titkos találkozóról” ír, amely Köves Slomó, Deutsch Róbert és David Lau, Izrael főrabbija között zajlott pár hónappal ezelőtt Magyarországon, és amelyen

„drámai döntés született a közösségek egyesítésének létrehozásáról”.

יענקי פרבר | Yanki Farber on X (formerly Twitter): "A secret meeting of Chief Rabbi David Lau, Rabbi Deutsch Ruby, president of the Orthodox community and Rabbi Shlomo Kovesh, president of the "Amich" community, which took place in Hungary about two months ago, a dramatic decision was made to establish a union of communities >>> pic.twitter.com/JatT9suvDp / X"

A secret meeting of Chief Rabbi David Lau, Rabbi Deutsch Ruby, president of the Orthodox community and Rabbi Shlomo Kovesh, president of the "Amich" community, which took place in Hungary about two months ago, a dramatic decision was made to establish a union of communities >>> pic.twitter.com/JatT9suvDp

A 24.hu fentebb idézett cikke arról is beszámolt, hogy Köves Slomóék közeledése a MAOIH-on belül már tavaly komoly belső harcokat generált. Az EMIH-hel sokáig jó viszonyt ápoló Deutsch Róbert elnököt az ősszel megpróbálták leváltani. Az elnökcserét azonban az egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős miniszter, Semjén Zsolt titkársága akkor megakadályozta.

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.4 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.6 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.7 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »