Egy V. kerületi lakásból hallgattak le telefonokat egy izraeli cég emberei

Bangladesieknek adtak el telefonok lehallgatására alkalmas eszközöket Budapesten.

Benjamin Netanjahu 2017-es budapesti látogatásakor egy magyar-izraeli üzleti fórumot is tartottak a magyar fővárosban, ahol kiberbiztonsággal, valamint megfigyelésre alkalmas technológiákkal foglalkozó cégek képviselői is jelen voltak.

A Direkt36 cikke szerint egy Picsix nevű cég is részt vett a fórumon. A Picsix fejlesztései képesek a világon szinte bárhol hálózatra kapcsolódó telefonok helymeghatározására, valamint hívások lehallgatására, és a titkosszolgálatok akár az sms-ekhez is hozzáférhetnek a telefonokon.

A Direkt36 szerint a Picsixnek nem ez volt az egyetlen magyarországi megjelenése: hónapokkal a Netanjahu-látogatás után a kiképzői Budapesten találkoztak bangladesi ügynökökkel, hogy oktassák őket a telefonok lehallgatására alkalmas eszközük használatára.

Az eszközt egy V. kerületi lakás konyhájából a környéken használt mobilokra rákapcsolódva próbálták ki, és véletlenszerűen kiválasztott emberek hívásába hallgattak bele.

A magyar kormány és a Picsix nem reagált a Direkt36 kérdéseire, így nem tudni, hogy a magyar hatóságok tudtak-e erről a kiképzésről és a számos jogi aggályt felvető lehallgatásról. Izrael budapesti nagykövetsége azt közölte, hogy „az Izraeli Védelmi Minisztérium biztonsági, politikai és stratégiai megfontolásokból nem kommentálja az egyes országokba irányuló védelmi exportpolitikáját”.

A teljes cikk itt olvasható:

Kibercégek kísérték az izraeli miniszterelnököt Budapestre, majd az egyik külföldi titkosszolgákat képzett ki Magyarországon

Benjámin Netanjahu 2017-es látogatására egy olyan cég is érkezett, amely lehallgatós technológiát árul. A Direkt36 részleteket derített ki arról, hogy ez a cég hogyan képzett ki bangladesi titkosszolgákat Budapesten, aminek során valószínűleg törvénytelenül lehallgattak magyar telefonbeszélgetéseket.

Még több Kibic

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.1 hét ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Az elhurcolt áldozatok neveit őrzi az új emlékhely a kővágóörsi zsidó temető szomszédságában

2025.06.28.1 hét ago
Ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor életünk részévé válik a történelem ezen szelete.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »