Mennyire valós a Budapest kontra vidék ellentét, és hogyan próbál erre rájátszani a politika? Mit tehetünk egyáltalán annak érdekében, hogy a két népességet ne lehessen egymás ellen fordítani? A Bálint Ház új, Közös ügyeink című sorozatának indító beszélgetésén jártunk.
Közös ügyeink néven indított új programsorozatot a JCC Budapest – Bálint Ház, amelyben Moskovics Judit televíziós riporter és Radó Péter oktatáskutató meghívott kutatók segítségével próbálja megérteni a szélsőségesen polarizált társadalom mentén létrejött törésvonalakat, valamint megbeszélni, hogy milyen közpolitikáknak van esélye hidakat verni a különféle társadalmi csoportok között.
Az első alkalomra szerda este került sor a Bálint Ház nagytermében, ahol Moskovics Judit és Radó Péter a Budapest kontra vidék ellentét kérdéskörét vitatta meg Kovách Imre szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatóprofesszorának és Szalóki Viktor politológus, aHang nevű civil szervezet vidéki koordinátorának segítségével.
De mit is nevezhetünk vidéknek valójában?
– vetődött fel a kérdés rögtön a beszélgetés elején, a vidék ugyanis egy nehezen meghatározható kifejezés, és amint erre Kovách Imre rávilágított, a tudományban nem is létezik ilyen. Talán érdemesebb lenne falusi-városi ellentétről beszélni, amely szintén nem nevezhető tudományos meghatározásnak, de valamivel jobban lefedi a témát, mint a megszokott vidékezés.
Ugyanakkor a vidékre vagy a falvakra ragasztott sztereotípiák mentén sem érdemes elindulni, Kovách szerint nem helyes az elnéptelenedéssel vagy a mezőgazdasággal azonosítani a ezeket a településeket. A falvak népességének aránycsökkenése például abban rejlik, hogy rengeteg települést átminősítettek várossá, így az ott élők már nem falusi emberek voltak, hanem városi lakosok lettek, pedig az életmódjuk semmit sem változott, csak a településük státusza lett más.
Mindennek ellenére a sztereotípiák tovább élnek az emberek fejében, ami jól kiütközött a legutóbbi parlamenti választásokat követően, amikor a kistelepülésekre érkező nagyvárosi szavazatszámlálók beszámolói kezdtek el terjedni a különféle fórumokon. Szalóki Viktor szerint viszont a szavazás után inkább a média fújta fel, hogy a pesti értelmiség lement vidékre, és ez a rácsodálkozás lett felhangosítva.
Majd előjött az a narratíva, hogy a vidék miatt nem történt meg a kormányváltás az országban.
Kovách Imre a választással kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy vidéken azért szavaztak az emberek a kormánypártra, mert ez volt az érdekük. A szociológus úgy látja, hogy a magyar vidék az érdekalapú döntések világa, és hiába minden manipuláció, az ott élők az államhoz való viszonya tükröződik abban, ahogyan szavaznak.
| A Közös ügyeink beszélgetés-sorozat további időpontjai Március 29. 18:00 Téma: Politikai kurzus és kultúrpolitika Április 26. 18:00 Téma: Nőügyek. Változó nemi szerepek és a konzervatív politikai kurzus Május 17. 18:00 Téma: Propaganda és kommunikációs buborékok Június 14. 18:00 Téma: Autokratikus kormányzás és érdekérvényesítés Sávuot éjszakája Téma: Szegénység és különböző hátterű csoportok közötti kapcsolatok |
Radó Péter szerint csak a felszín, hogy egy erőteljes vidék-Budapest elválás látszik a szavazás eredményéből. A helyzet azonban sokkal több dimenziós ennél. Oktatási példával élve, az egyes települések iskoláinak teljesítményét vizsgálva mindig látható egyfajta települési lejtő: a nagyobb települések jobban teljesítenek, a kisebbek pedig rosszabbul.
Ebből viszont nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a falusi iskolák rosszabbak lennének, mint a budapestiek, mivel a szociális háttérből fakadó eltérések nagy hatással vannak a gyerekek teljesítményére.
A vidék-Budapest sztereotípiákhoz visszatérve, Szalóki Viktor annyiban árnyalta a képet, hogy a politikai részvétel terén sokkal nehezebb helyzetben van az, aki akár egy közepes városban szeretne elmenni egy tüntetésre. Ott jó eséllyel többen ismerni fogják, míg egy Budapesten tartott tömeges demonstráción csak még egy ember lesz az arctalan tömegben. A mostani tanártüntetések viszont felülírták ezt a trendet, és a kisebb településeken is ki mertek állni a tanárok mellett.
Ha csak a szavazatok számarányait nézzük, akkor úgy 10-15 százalékkal szavazott konzervatívabban a falvaknak a népessége a nagyvárosokhoz képest, ami Kovách szerint azt jelzi, hogy nem egy áthidalhatatlan ellentétekről van szó. Az pedig egy hamis kép, amelyet egyes újságírók próbáltak sugallni, amikor azokat a nagyon szegény kistelepüléseket emelték ki, ahol kivétel nélkül a kormánypártokra szavaztak az emberek.
De kire is szavaztak volna, ha az ellenzéki pártoknak egyetlen képviselője sem volt jelen a faluban?
– tette fel a kérdést a szociológus.
Azzal kapcsolatosan, hogy a politika mennyire játszik rá a különféle településformák közötti ellentétekre, Radó Péter azt hozta fel, hogy a források elosztásának a mechanizmusa az önkormányzatok kiszorításával egyidejűleg kikerült az államból. Erőforrásokhoz jutni a kistelepüléseken leginkább személyes kapcsolatok útján lehet.
Kovách Imre úgy véli, hogy nem kell rájátszania a politikának ezekre az ellentétekre, hiszen a választók jelenleg nem szembesülnek olyan erőszakkal a hatalom részéről, ami ellen csak lázadni tudnának. Az állam visszahúzódva, fortélyosan és hatékonyan működik ebben a kérdésben és most éppen nincs szüksége a falvak és városok közötti ellentét szítására.
Ezzel szemben Szalóki Viktor szerint Budapest tekintetében a politika igenis használja ezt a fajta félig-meddig generált törésvonalat, ami már sokkal inkább a Budapest és a nem-Budapest tengelyen húzódik. Az országos ügyekhez kapcsolódó események, tüntetések legtöbbször Budapestre koncentrálódnak, amit fel is fúj rendszerint a kormánypropaganda. A kisebb települések helyi ügyei viszont nem képesek annyira láthatóvá válni, ugyanakkor az aHang segítségével, vidéki ügyekben indított petíciók közül sok sikeres tudott lenni az utóbbi időszakban.
A vidéki ügyek, legyenek is bármennyire sikeresek, nem tudják átlépni azt a pártpolitikai színteret, amely által ez átformálható lenne politikai képviseletté.
A hatalmon a gazdaságba is egyre jobban bevonul, ezért Kovách Imre még az eddig elhangzottaknál is sötétebben látja a jelenlegi magyar állapotokat. A kormányzat nem átlátható módon van jelen a gazdaságban, és a hatalomgyakorlásnak egyfajta eszközévé vált az, hogy ki, hogyan kaphat erőforrásokat. Nem csak az építési beruházásoknál döntenek ilyen módon a pályázati pénzek elosztásáról, de a még a művészetek támogatása esetében is. A szociológus véleménye szerint csak a sztálinista típusú politikai berendezkedésekben volt nagyobb beleszólása a hatalomnak a gazdasági életbe.
A fentieket Moskovics Judit saját tapasztalataival támasztotta alá: amikor riporterként kistelepülésekre látogatott sokszor futott bele olyan esetekbe, hogy emberek, akik ellenálltak valamilyen formában a hatalomnak, többet nem foglalkoztatták őket közmunkásként. Más esetben a tiltakozó egyik családtagja nem kapott többet munkát a polgármester rokonának üzemében.
Na, de hogyan lehetne mindezen változtatni?
Kovách Imre szerint a városiakban elsősorban azt a félelmet kellene eloszlatni, hogy a vidékieket fel lehet használni, mint szavazókat. A vidékiekben pedig a lenézettség érzését kellene megszüntetni. Ennek a két alapérzésnek a csökkentésével lehet elejét venni annak a gondolatnak, hogy a két népesség egymás ellen fordítható.
Szalóki Viktor abban bízik, hogy az aHang munkája is hozzájárul ahhoz, hogy ne lehessen olyan ügyek mentén törésvonalat húzni Budapest és vidék, város és falu között, mint az oktatás vagy az egészségügy. Amit pedig a politológus szerint tenni lehet a változás érdekében:
„Ilyen beszélgetéseket nem csak Budapesten szervezni.”
Radó Péter a kommunikáció fontosságát emelte ki, valamint hangsúlyozta az intézmények átláthatóságát és nyitottságát, ahol a különböző hátterű emberek partnerként tudnak egymással beszélgetni. Fel kell tudni ismerni, hogy mennyire brutálisan különböznek az élethelyzetek Budapesten és vidéken, véli az oktatáskutató, aki szerint amíg nem beszélünk egymással, addig a bizalomerősítés illúzió marad.
Kovách Imre ehhez még annyit fűzött hozzá, hogy az egymás felé nyitás szempontjából a nagyvárosi véleményformálók erőfölényben vannak a vidékiekkel szemben, éppen ezért innen kell kezdeményezni a párbeszédet, és megindítani ezt a folyamatot a gyengébbek irányába.
A Közös ügyeink sorozat legközelebb március 29-én tér vissza a JCC – Bálint Házba, amikor is a politikai kurzus és kultúrpolitika témában mélyülnek el a beszélgetés résztvevői.
