Az aukciós ház szakértője szerint a most kalapács alá kerülő Sassoon Kódex az egyik legfontosabb és legkülönlegesebb szöveg az emberiség történelmében.
A Sotheby’s aukciós ház 30–50 millió dollár becsült értékben bocsátja árverésre a Sassoon Kódexet, amivel a IX-X. századból származó héber Biblia lesz minden idők legértékesebb kalapács alá kerülő kézirata vagy dokumentuma, írja a Telex.
Az évszázadokon át ismeretlen helyen tárolt kézirat Szíriában tűnt fel 1929-ben, és megvásárlójáról, a magángyűjteményét a világ legjelentősebb zsidó műtárgyaiból és héber kézirataiból felépítő David Solomon Sassoonról kapta nevét. A kódex azon két, máig fennmaradt kézirat közé tartozik, mely a héber Biblia mind a 24 könyvét tartalmazza .
„A héber Biblia szent, alapvető szöveg a népek számára szerte a világon”
– mondta Sharon Mintz, a Sotheby’s vezető judaizmus-specialistája. „A hívek évezredek óta tanulmányozzák, elemzik, közvetítik és mélyednek el a szentírásban.”
Bár a Sassoon Kódex fontosságát a tudósok nemzedékek óta elismerik, évszázadokon át mégis rejtve maradt a nyilvánosság elől. 40 év után most először a Sotheby’s London állítja ki a jövő héten, amit egy világ körüli turné követ majd.
Richard Austin, a Sotheby’s könyvek és kéziratok szekciójának globális vezetője szerint a Sassoon Kódex
„tagadhatatlanul az egyik legfontosabb és legkülönlegesebb szöveg az emberiség történelmében”.
Az árverésen valaha eladott legértékesebb történelmi szöveg és kézirat rekordját az Egyesült Államok alkotmányának első kiadása tartja, amely 2021 novemberében 43 millió dollárért kelt el.