Edinburgh központjában kap botlatókövet a magyar zsidó gyerekeket bújtató skót misszionárius

Jane Haining nem akarta magára hagyni a gyerekeket, végül Auschwitzban gyilkolták meg a nácik.

Edinburgh képviselőtestülete egyhangúlag úgy döntött, hogy botlatókövet helyeznek el a skót főváros központjában Jane Haining emlékére – írja a hvg.hu.

Jane Haining

A skóciai Dunscore-ban született Jane Haining a Skót Misszió budapesti, Vörösmarty utcai iskoláját vezette a harmincas években, és annak ellenére, hogy 1939-ben hazarendelték, a háború idején Budapesten maradt.

„Ha ezeknek a gyermekeknek a napsütéses napokon szükségük volt rám, hát nem még nagyobb szükségük van rám a sötétség mostani napjaiban?”

– írta egy visszaemlékezés szerint.

A skót tanárnő több zsidó diákot is bújtatott, a végzetteket pedig hozzásegítette ahhoz, hogy állást találjanak Nagy Britanniában. Ezzel pedig megmentette az életüket. 1944-ben, a német megszállást követően a Skót Missziót feljelentették, Haininget kémkedés vádjával letartóztatták, előbb börtönbe zárták, majd az auschwitzi gázkamrába küldték.

Jane Haining az egyetlen skót, aki megkapta a Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetését, Budapesten az ő nevét viseli a Duna pesti rakpartjának Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakasza

A botlatókövet egy templom előtt fogják elhelyezni Edinburg központjában.

Könyvben mesélik el a Budapesten zsidó gyerekeket mentő skót tanárnő történetét

Még több Kibic

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.2 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Elkezdődött a Mazsihisz Szeretetkórház felújításának befejező szakasza

2025.02.04.4 nap ago
Az állami támogatásból megvalósuló fejlesztés mellett a kórház és a hitközség saját fejlesztéseként az előző év végén új fogászati CT-berendezést is kapott a kórház.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »