Pindur Ida az életét kockáztatva mentette meg egy zsidó család életét, akikkel a háború után is tartotta a kapcsolatot, és minden péntek este náluk töltötte a sábáti vacsorát.
A Halpert család az újlipótvárosi Szent István parkban élt. József, a családfő egy amerikai kozmetikai cég magyarországi képviselőjeként dolgozott. 1925-ben vette feleségül Sternfeld Esztert és tizennégy évvel a házasságkötésük után, 1939-ben született meg első lányuk, Márta, majd két évre rá Anna.
A vallásos zsidó család viszonylagos jómódban élt, háztartásukat egy Miskolcról származó asszony, Pindur Ida vezette. Az Iduskának becézett házvezetőnővel hamar igen bensőséges viszony alakult ki, a gyerekek is nagyon kedvelték.
A nyilas hatalomátvétel után a család helyzete tarthatatlanná vált. Ida ekkor átadta Eszternek a saját, Józsefnek pedig édesapja személyi iratait. A házaspár új címre költözött és hamis, keresztény személyazonossággal éltek egészen a felszabadulásig. József házmesterként talált munkát, felesége pedig gyermekgondozóként dolgozott egy nyilas érzelmű családnál, írja a zsido.com.
A két kislányt Ida magával vitte Miskolcra, ahol családja otthonában bújtatta őket. Beszámolója szerint egyszer igen közel kerültek a lebukáshoz, ami feltehetően mindhármuk életébe került volna.
Történt ugyanis, hogy a kis Márta a helyi gyerekekkel játszott, akik közül az egyik azzal dicsekedett társainak, hogy az ő apukája nagyon magas rangú katonatiszt és fényes csillagok vannak a váll-lapján. Márta erre azt felelte, hogy az ő apukájának pedig egy nagy, sárga csillag van a ruháján… Az egyik szomszéd meghallotta a párbeszédet és szólt Idának, hogy legyen elővigyázatosabb. Ida ekkor a város egy másik részébe költözött a gyerekekkel és ott várták meg a bevonuló szovjet katonákat.
A felszabadulás után Ida visszautazott a gyerekekkel Budapestre, ahol már régi otthonukban várták őket a szülők. Ida ezt követően egy kórház csecsemőosztályán lett nővér, majd főnővér. A szoros kapcsolat továbbra is fennmaradt Halpertékkal. Ida minden péntek este náluk töltötte a sábáti vacsorát, egészen 1956 októberéig, amikor a család az Egyesült Államokba emigrált.
A Jád Vásemhez a kisebbik lány, a New Yorkban élő Anna fordult, és a Világ Igaza bizottság döntése után Pindur Ida nevét felvésik a Világ Igazai Emlékfalára.