Történelmi zsinagógát talált telibe egy orosz rakéta Ukrajnában

Ukrajna főrabbija szerint az egész világnak el kellene ítélnie az esetet.

Az ukrajnai Zaporizzsja régióban található Huliaipole város lakói a város történelmi részének katasztrofális pusztításáról és a helyi zsinagógában történt károkról számoltak be, írja a Ynet. Nem ez az első eset, hogy a történelmi épület megsérült a háború során, 2022 májusában végrehajtott orosz ágyúzásban már megsérültek az ablakai és egy fal betört.

Rakétatalálat Huliaipole város zsinagógáján

„Az ukrajnai zsidó közösség nevében határozottan elítélem az orosz hadsereg által a Huliaipole város történelmi zsinagógája elleni támadást”

– mondta Mose Aszman, Ukrajna főrabbija. „Egy normatív világban elfogadott, hogy a szent helyek érinthetetlenek. Az oroszok ezt az egyezményt is megszegték” – tette hozzá Aszman, aki elvárja, hogy a világ vezetői elítéljék a tettet.

Zeev Elkin izraeli parlamenti képviselő indulatosan reagált az incidensre:

„Orosz rakéta eltalált egy történelmi zsinagógát Ukrajnában, ahol néhai nagyapám született és nőtt fel, és a dédapámat, akiről elneveztek, meggyilkolták. Milyen szomorú és felháborító. A szent helyek és az imaházak megrongálása, még ha harcról van is szó, ez egy olyan cselekmény, amelyet egyértelműen el kell ítélni, és követelni kell, hogy ez többé ne forduljon elő.”

Tavaly márciusban egy jesiva épületét Harkiv városában közvetlenül találta el egy rakéta, amely mindent elpusztított. „A harcok kezdete óta több támadást is elszenvedtünk, a zsinagógánk és az iskolánk ablakai betörtek” – mondta Miriam Moskovitz rabbi a Ynet-nek –, de ez már valami más volt: egy közvetlen rakétatalálat érte a történelmi zsinagógát, amelyet akkor kaptunk meg, amikor ideérkeztünk 32 évvel ezelőtt.”

Térképre kerültek Ukrajna zsidó örökségi helyszínei, hogy az oroszok ne bombázzák azokat

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.18 óra ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.1 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.2 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »