Idén nem hívják az oroszokat az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulójára

Annak idején a Vörös Hadsereg szabadította fel a tábort. Most a szabad és független Ukrajna megtámadásával indokolták a döntést.

Oroszország korábban minden évben képviseltette magát a megemlékezésen. Piotr Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója nyilatkozatában aláhúzta: a főszerep a megemlékezéseken a túlélőké. Meghívják a sajtót, a legmagasabb lengyel állami hivatalok, valamint a külföldi képviseletek illetékeseit is – tette hozzá.

Az igazgató természetesnek nevezte, hogy Ukrajna megtámadása után nem írhatja alá a lengyelországi orosz nagykövetnek címzett meghívót.

„Ez remélhetőleg a jövőben változni fog, de hosszú út áll előttünk” – tette hozzá Cywinski. Szerinte Oroszországnak a konfliktus befejezése után „rendkívül hosszú időre és nagyon mély önvizsgálatra lesz szüksége, hogy visszatérhessen a civilizált világ köreibe”.

Cywinski azt is közölte, hogy az ukrajnai háború során tíz, a harcok elől menekülő ukrán restaurátort vett fel munkatársul. „Hogyan nézhetnék a szemükbe, ha más összegyűltek között Oroszoroszág képviselője is nyugodtan ülne?” – tette fel a kérdést.

Bejelentések szerint a pénteki megemlékezésen mintegy 20 túlélő vesz részt.

Az eredetileg a lengyel foglyok számára 1940-ben létesített tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. ukrán frontjának katonái szabadították fel, a harcokban 296 szovjet katona esett el.

orosz katonák Auschwitzban

Az auschwitzi múzeum felidézi: a felszabadítás előtt a nácik mintegy 1,1 millió embert gyilkoltak meg Auschwitzban, főként zsidókat, de lengyeleket, romákat, szovjet hadifoglyokat és más nemzetiségűeket is. A szovjet csapatok mintegy 7 ezer, végsőkig legyengült embert, többségükben nőket és gyerekeket találtak a táborban.

Január 27-t az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította.

Még több Kibic

A holokauszt áldozatainak neveit olvassák fel a Rumbach zsinagógában

2025.04.22.12 óra ago
A jom hasoá, a holokauszt izraeli emléknapja alkalmából.

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.6 nap ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »