A Nyugatot zsidó szennylapnak nevező Takaró Mihály kapta meg a Madách-díjat

A másik díjazott L. Simon László lett.

Madách Imrére emlékeznek születésének 200. évfordulója alkalmából pénteken Balassagyarmaton. Ekkor adják a Madách-díjakat is, amelyeket idén Takaró Mihály irodalomtörténésznek és L. Simon Lászlónak, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójának ítéltek – adta hírül az MTI.

Takaró Mihály irodalomtörténész átveszi a Németh László-díjat, amelyet „a gyerekek harmonikus személyiségformálásában kiemelkedő munkáért” kapott Kásler Miklós emberminisztertől pedagógus nap alkalmából 2018-ban (Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA)

Az állami hírügynökség szerint Takaró Mihály József Attila-díjas irodalomtörténész, költő, tanár a kilencvenes évek közepén elsőként Magyarországon elkészítette az érettségi útmutatót magyar nyelv és irodalomból. 2012-ben kezdeményezésére került az új Nemzeti Alaptantervbe többek között Herczeg Ferenc, Tormay Cécile, Szabó Dezső és Nyirő József. Ő szerkesztette a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig című irodalomtörténeti kézikönyvet és szöveggyűjteményt.

Arról nem írnak, hogy Takaró korábban megkérdőjelezte Kertész Imre magyarságát, a Nyugatot pedig zsidó szennylapnak nevezte. Kásler Miklós akkori emberminiszter 2019. március 15. alkalmából kitüntette Takaró Mihályt, ami ellen a Mazsihisz közleményben tiltakozott, és a TEV is helytelenítette az irodalomtörténész nemzeti ünnepen történő elismerését.

Az 1964-ben, halálának 100. évfordulóján alapított díjat minden évben a Madách-kutatásban, a Madách-kultusz ápolásában, Nógrád megye kulturális és művészeti életében legeredményesebben tevékenykedőknek adják át. A díj adományozható egyéneknek és közösségeknek a tudomány, az irodalom, a művészetek és a közművelődés terén végzett kiemelkedő tevékenységért; külföldiek számára a Madách-életmű gondozásáért, fordításáért, kutatásáért. A díjból évente legfeljebb kettő adható.

Mazsihisz: a kormánynak választani kell Takaró és Kertész között

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.2 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.1 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.1 hét ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »