A 2014-ben felállított holokauszt-emlékművet már legalább negyedszerre rongálták meg az egykor zsidó többséggel büszkélkedő görög városban.
A Görögországi Zsidó Közösségek Központi Tanácsának honlapján csütörtökön megjelent fotó szerint most egy vörös horogkeresztet festettek az elpusztított sírköveket szimbolizáló emlékműre. A város zsidó temetőjét azután dúlták fel a nácik, hogy Szaloniki zsidó lakosságának több mint 90 százalékát haláltáborokba deportálták.
Ezen kívül a fehér felsőbbrendűség szimbólumának használt vörös kelta kereszt került az Arisztotelész Egyetem területén található öt emléktábla egyikére, azon a helyen, ahol egykor a zsidó temető volt.
„Elítéljük az intolerancia és az antiszemitizmus híveinek vandál tettét, akik gyűlöletüket és fanatizmusukat a szaloniki zsidók emlékének meggyalázásával fejezik ki” – áll a város zsidó közösségének közleményében.
„Nincs tolerancia az antiszemitizmussal szemben!”
A közleményben felszólították a bűnüldöző szerveket, hogy keressék meg és állítsák bíróság elé a vandálokat. A nyilatkozatból nem derült ki egyértelműen, hogy mikor történt az eset.
A 2014-ben felállított emlékmű egy fém menórát és egy kissé ferdén elhelyezett Dávid-csillagot ábrázol, amely az ősi közösség elpusztítását szimbolizálja. Korábban 2018-ban kétszer, 2019-ben pedig egyszer vandál módon rongálták meg az emlékművet.
A holokauszt előtt Szaloniki Európa egyik legzsidóbb városa volt, ahol a 19. század nagy részében zsidó többségű volt a lakosság. A város zsidó közössége elsősorban szefárd volt, de élt itt egy kisebb romaniota közösség is, akik Görögországból és Törökországból származtak és zsidó-görögül beszéltek. Ők még azelőtt telepedtek le Szalonikiben, hogy az 1492-es spanyolországi kiűzetést követően megindult volna a térségbe a szefárd zsidók migrációja.
1943 tavaszi és nyári hónapjaiban Szaloniki szinte valamennyi zsidó lakosát Auschwitzba deportálták, ahol a legtöbben elpusztultak. (JTA)
Közel 80 év után kapják vissza saját archívumukat a görög zsidók