“Nem lehet ugyanis egyszerre a Holokauszt emlékét őrizni – felhívva a világ figyelmét a szélsőjobboldali eszmék szörnyű következményeire –, ugyanakkor támogatásunkról biztosítani Izrael jelenlegi kormányát”, írja Németh Zoltán véleménycikkében. December végén megalakult Izrael történelmének eddigi legszélsőségesebb kormánya, melyben miniszteri tárcát kapott két szélsőjobboldali, ultranacionalista párt vezetője: Itamar Ben Gvir (Zsidó Erő) és Becalel Smotrich (Vallásos Cionizmus). E két párt a harcosan LMBTQ ellenes Noám párttal szövetségben 11%-ot ért el a legutóbbi választáson, amivel a harmadik legnagyobb politikai erővé váltak Izraelben.
Kérem, képzelje el az Olvasó, hogy a politikai közbeszéd szereplőitől a következőket hallja: A zsidók veszélyt jelentenek az államra! A nem lojális zsidókat deportálni kell! Ne tartsanak fenn intim kapcsolatot és ne házasodjanak zsidókkal! Ne adjanak el ingatlant zsidóknak!
Milyen érzéseket keltett? Mire emlékeztették a fenti mondatok? Most cserélje ki a zsidó szót arabra. Az Izraelben élő arabok/palesztinok százezrei éreznek most úgy, ahogy az imént az Olvasó.
Ezek a kijelentések a fenti, miniszteri tárcát kapott pártok vezetőitől hangzottak el, amivel a szélsőjobboldali, rasszista ideológiák eddigi legmagasabb szintű jelenléte valósul meg az izraeli parlamentben. Immár nem lehet azt mondani, hogy
a Nyugati Parton napi szinten tapasztalható telepes erőszak, az arabokkal/palesztinokkal szembeni gyűlölet-bűncselekmények vagy a zsidók és nem zsidók számára eltérő jogok szorgalmazása csupán marginális jelenség, mivel az azokat támogató politikai erők már a kormányban foglalnak helyet.
A Zsidó Erő az ún. Kahanizmus ideológiai örököse, amelynek eredeti formáját mind Izraelben, mind Amerikában terrorista mozgalomnak tartják. Kahane rabbi a palesztin területek Izraelhez csatolását és az arabok Izraelből való kitelepítését szorgalmazta. Bár fiatal korában Ben Gvir is ezt hirdette, mára finomította álláspontját és csupán az Izraelhez „nem lojális” arabokat kívánja deportálni az országból. Ugyanakkor a mai napig hősnek tartja Baruch Goldsteint (akinek fényképe éveken át lakásának falát díszítette), aki 1994-ben egy gépfegyverrel 29 békésen imádkozó muszlimot ölt meg Hebronban az Ősatyák Sírjánál.
Ben Gvir jogi és anyagi segítséget nyújt a Nyugati Parton élő telepes családoknak, köztük az illegálisan épített ún. előőrsök lakóinak, illetve azoknak a zsidó terroristáknak, akik az elmúlt években folyamatos rettegésben tartják a palesztinokat, köveket dobálva, termőföldjeiket feldúlva, autóikat és házaikat felgyújtva és fizikailag bántalmazva őket. Ben Gvir emellett szorosan együttműködik a szintén kahanista Lehava mozgalommal, ami elsősorban a zsidók és nem zsidók közötti vegyes kapcsolatok felszámolásáért küzd.
Smotrich – aki maga is telepesként él a Nyugati Parton –, az Izraelben élő arabokat az „ellenségeinek” és az országgal szembeni lehetséges „ötödik hadoszlop”-nak tartja, akiket el kellett volna üldözni az Állam megalakulásakor. Ellenzi a zsidók és nem zsidók együttélését, támogatásáról biztosítja azokat, akik nem hajlandók ingatlant eladni araboknak, és szorgalmazza, hogy különítsék el az arab nőket a zsidó anyáktól a szülészeti intézményekben. Mindemellett pedig „büszke homofób”-nak tartja önmagát.
Holokauszt túlélők leszármazottjaként hátborzongató ezeket a kijelentéseket zsidó politikusok szájából hallani. Mindezidáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy abban az országban, amely többek között épp az ilyen eszmék által üldözött zsidóknak kíván menedéket nyújtani, ezek az ideológiák ennyire megerősödhetnek. Mi itt a diaszpórában pontosan tudjuk, milyen következményei vannak az ilyen kijelentéseknek. A saját bőrünkön tapasztaljuk szerte a világban Ben Gvir és Smotrich ideológiai testvéreinek gyűlölet-bűncselekményeit.
Történelmi felelősségünk, hogy emlékeztessük izraeli testvéreinket, a fentiekhez hasonló szélsőjobboldali eszmék vezettek népünk 20. századi szörnyű tragédiájához. Így saját szüleink, nagyszüleink emlékét gyalázza meg az, ami ma Izraelben történik.
Ezért a diaszpóra zsidóságának minden fórumon határozottan és erőteljesen fel kell szólalnia a gyűlöletkeltő, rasszista és homofób szélsőjobboldali eszmék izraeli térhódításával szemben.
Izrael olyan úton indult el, amelyen a diaszpóra zsidósága nem követheti. Nem lehet ugyanis egyszerre a Holokauszt emlékét őrizni – felhívva a világ figyelmét a szélsőjobboldali eszmék szörnyű következményeire –, ugyanakkor támogatásunkról biztosítani Izrael jelenlegi kormányát.
Minden egyes zsidónak kötelessége felhívni erre a figyelmet, és elősegíteni, hogy Izrael országa mihamarabb visszatérjen ahhoz az álomhoz, amelyen egykor alapult.