Tudtad? A Dire Straits híres énekese és gitárosa magyar-zsidó származású

Mark Knopfler és David Knopfler testvérek, és közel 20 éven át dolgoztak együtt a világhírű Dire Straits zenekarban.

Mark Knopfler, az egykori Dire Straits gitárosa, énekese 1949. augusztus 12-én született a Glasgow-ban. Skót vér nincs benne, édesanyja angol, édesapja Knöpfler Ervin építész pedig magyar zsidó, aki 1939-ben – érezvén a veszélyt – Miskolcról telepedett ki Skóciába.

Mark még gyerek volt, amikor a család Newcastle-be költözött, később ott alapította az első iskolai zenekarát Jimi Hendrix és Django Reinhardt. Leedsben újságírást tanult, és a helyi Yorkshire Evening Postnál gyakorolta a szakmát.

A szintén gitáros öccsével, Daviddel és két barátjával, John Illsley basszusgitárossal és Pick Withers dobossal Cafe Racerst néven alapítottak együttest 1977-ben Londonban, de a banda már az első stúdiófelvételkor a Dire Straits (a tönk szélén) nevet viselte.

Mark és David Knopfler

Már az első, 1978-ban megjelent, különböző stílusokat ötvöző lemezük hatalmas siker lett világszerte, mint ahogyan az összes többi a csapat 1995-ös felbomlásáig. Több mint 100 millió lemezt adtak el világszerte, ezzel az egyik legsikeresebb formáció a rockéletben.

Mark Knopfler a Dire Straits után legendás előadóknak írt dalokat, filmzenéket is szerzett, illetve szólókarrierjét egyengette. Ötször tüntették ki a zenészeknek járó legnagyobb elismeréssel, a Grammy-díjjal.

Először 1985-ban hozta el a Dire Straits-t Magyarországra, és nagysikerű koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban. Azóta többször is fellépett nálunk.

Dire Straits – Walk Of Life (Official Music Video)

The Official Music Video for Walk of Life. Taken from Dire Straits – Brothers in Arms. Dire Straits – Live 1978-1992′ is out now (UK/ROW). Out January 19th, 2024. (US).

Még több Kibic

Hogyan traumatizálhat valami, amit korábban soha nem tapasztaltam?

2025.04.21.1 nap ago
Visions of the Present címmel Alex Woz zsidó művész rendkívüli egyéni kiállítása először látható Budapesten.

Emlékszünk arra, amikor elvitték az édesanyánkat egy téli éjszaka

2025.04.16.7 nap ago
A többszörös díjnyertes Még emlékszem című film a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából most mindenki számára elérhetővé vált.

Lily Ebertről szóló filmet mutatnak be a holokauszt magyar áldozatainak emléknapján

2025.04.16.7 nap ago
Az ATV műsorán látható dokumentumfilm a világhírű magyar holokauszt-túlélő történetét mutatja be.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »