Ők lettek a szavazatok alapján a zsidó közösség legaktívabb, leginspirálóbb tagjai.
A JCC Budapest – Bálint Ház 11 éve adja át a Hanukatalizátor-díjat a zsidó közösség legaktívabb, leginspirálóbb tagjainak. A jelölésállítást követően, idén 26 jelöltre lehetett szavazni december 11-15. között.
A szavazatok alapján 2022-ben a Hanukatalizátor Közösségdíjat Mayer András és Mayer Gábor kapták, akik pótolhatatlan munkája révén a Teleki téri közösség él és virágzik. A Teleki Téri Zsinagóga Glaser Emlékalapítvány vezetőiként a Mayer testvérek minden erejükkel fenntartják és működtetik a zsinagógát.
Párbeszéd díjat kapott Dr. Ruff Tibor, aki teológusként jelentős tudományos tevékenységet végez a zsidó-keresztény kapcsolatok erősítése terén. A szerveteknek járó díjat 2022-ben a Sinsin program – Maya Ben Ami és Yael Sasson kapta, Heisler András, a Mazsihisz elnöke pedig Életműdíjat vehetett át.
Ezen kívül a Bálint Ház szerette volna köszönetét kifejezni mindazon partnerszervezeteiknek, akik az ukrán menekültválság során tevékenyen és aktívan kivették a részüket a segítségnyújtásban, így 19 szervezetnek adtak át Hanukatalizátor Különdíjat.
A Hanukatalizátor-díj korábbi nyertesei 2012 Szeszler Anna / Hanoar Hatzioni Hungary 2013 Nagy János Ádám / Kibuci Bucik Tábor 2014 Toronyi Zsuzsanna / Csillagos Házak (OSA Archívum) 2015 Verő Tamás rabbi és Verő-Bán Linda / Kő kövön – Töredékek a magyar vidéki zsidóság kultúrájából a Néprajzi Múzeumban 2016 Radnóti Zoltán rabbi / 100 év – 100 tárgy – a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár kiállítása 2017 Steiner Zsófia / Benjámin Óvoda 2018 Deák Andrea / Adománytaxi 2019 Vadász Magda 2020 Király Kinga / A Haver Alapítvány önkéntes csapata 2021 Borgula András / Megyeri Jonatán / A Sanyinéni Telefonos Krízisvonal önkéntesei |