Budapesten is bujkált a zaklatással és nemi erőszakkal vádolt izraeli modellügynök

Az Amszterdamban letartóztatott Sáj Avital az újlipótvárosi Zsilipben is többször megfordult.

Két nappal ezelőtt egy holland bíróság úgy döntött, hogy Hollandia kiadja Izraelnek Sáj Avitalt, akit azzal vádolnak, hogy egy izraeli modellügynökség vezetőjeként, hatalmával visszaélve több nőt is zaklatott. Avital ellen 2021-ben 30 feljelentés érkezett, amelyek szerint a modellügynök szexuális zaklatást, szemérem elleni vétséget és nemi erőszakot követett el.

Sáj Avital

Avitalt ki szerette volna hallgatni a vádakkal kapcsolatban tavaly nyáron az izraeli rendőrség, ám a modellügynök inkább külföldre utazott, és nem volt hajlandó visszatérni Izraelbe. Ügyvédjén keresztül üzente meg, hogy a vádak szerinte nem valósak, mindenben ártatlan. Eközben Európa több pontján is megfordult, járt Törökországban, Görögországban, Romániában, Franciaországban, 2021 második felét pedig Budapesten töltötte.

A Mako hírportál arról számolt be, hogy tavaly év végén izraeli újságírók bukkantak Avital nyomára a magyar fővárosban. Kiderítették, hogy a rendőrségi kihallgatás elől menekülő modellügynök a Sáj Ben David álnevet használja, és egy Budapesten élő izraeli üzletember segíti.

A lap arról is írt, hogy Avital többször megfordult a helyi Chábád egyik központjában. Néhány, 2021 szeptemberében készült felvételen, amelyeket a TikTokon osztottak meg, Avital az EMIH által működtetett, újlipótvárosi Zsilipben látható.

TikTok – Make Your Day

No Description

A Ynet tavaly decemberi cikke pedig már arról szól, hogy miután a Budapesten járt izraeli újságírók elmondták a Zsilipet vezető Glitzenstein Sámuel rabbinak, hogy kicsoda Avital, és Izraelben mivel vádolják, a rabbi közölte a modellügynökkel, hogy többet nem látogathatja a központot.

A lap megkeresésére Glitzenstein rabbi azt válaszolta, hogy a globális Chábád mozgalom tagjaként etikai kódexek és a Tóra értékei szerint cselekszik.

A Chábád egy olyan mozgalom, amelynek célja, hogy minden zsidó számára pozitív megvilágításba helyezze a judaizmust, függetlenül attól, hogy ő kicsoda. Ez az én szerepem, és igyekszem a legjobb tudásom szerint betölteni. A rendőrség és a bíróság is a saját területén működik. Egyébként a világon sok helyen börtönrabbi is van, aki még elítélt foglyokkal is dolgozik” közölte a rabbi az izraeli lappal.

Glitzenstein rabbi hozzátette, hogy neki semmi egyéb kapcsolata nincs Avitallal azon túl, hogy fogadta a Zsilipben azokon az istentiszteleteken és sábáti étkezéseken, amelyeken Avital megjelent.

„Miután azonban megkeresett az izraeli sajtó, úgy döntöttem, hogy konzultálok az ügyben, ami oda vezetett, hogy megüzentem Sájnak, hogy ezentúl nem tud eljönni a Chábád-házba.”

Avital ellen idén májusban adott ki nemzetközi körözést az izraeli bíróság, ami alapján augusztus közepén egy amszterdami étteremben őrizetbe vette őt a helyi rendőrség. Izraelnek való kiadatásáról a napokban döntött a bíróság Hollandiában.

Kapcsolódó cikkek

Meghalt Lily Ebert

2024.10.09.1 nap ago
A magyar származású holokauszt-túlélő TikTok-sztár az életét a vészkorszakkal kapcsolatos felvilágosító munkának szentelte.

Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás

2024.10.08.2 nap ago
Neves szakértők részvételével rendez tudományos tanácskozást a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn 14 órától.

Sárga szalagok lepték el Budapestet a Gázában fogva tartott izraeli túszokra emlékezve

2024.10.08.2 nap ago
A Kidma október 7-i akcióját virágültetés és zsidó civil szervezetek által rendezett éneklős, táncos flashmob követte a Vörösmarty téren. Az izraeli áldozatok neveit olvasták fel a Dohány zsinagóga előtt.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »