Gelléri Andor Endre a társadalmi problémák és baloldali beállítottsága ellenére a kor legtöbb irodalmi alakjától eltérően a kommunizmus által érintetlen marad, soha nem kötelezte el magát az irányzat mellett.
Gelléri Andor Endre Óbudán élt, mint ahogy kortársa, Halász Gábor irodalmár is, akiknek az emlékére most botlatókövet készített a német Gunter Demnig szobrászművész. Gelléri Andor Endre emlékkövét a kerületi Beszterce utca 25. számú ház előtt, Halász Gáborét pedig a Selmeci utca 25. szám előtt helyezte az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (MAZSIKE).
Gelléri Andor Endre szegény munkáscsaládba született. Csak technikumot végzett és főként munkásként dolgozott, miközben neves lapok közölték az írásait.
A novellában érte el írásművészete a legmagasabb szintet, a hétköznapok költészetét fedezte fel. Hősei a társadalom perifériáján élő kisemberek, szállítómunkások, munkanélküliek, csavargók, lumpenproletárok, akikkel mindennapos kapcsolatban állt. Írótársainál élesebben látta meg a munkásélet tragédiáit; jóllehet nem volt forradalmár, társadalomkritikája forradalmian éles volt.
A társadalmi problémák és baloldali beállítottsága ellenére a kor legtöbb irodalmi alakjától eltérően a kommunizmus által érintetlen marad, soha nem kötelezte el magát az irányzat mellett.
„A szegények országába dobott a sorsom, s itt fejlődött ki bennem a szociális látás. Legyőzhetetlen vágy élt bennem, hogy a körülöttem levő világot megörökítsem. A téglagyári árokban talált agyagból szobrokat gyúrtam, mindent, amit láttam, lerajzoltam.”
1944-ben a németek elhurcolták, előbb az ausztriai mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. A tábor felszabadulását még megélte, ám legyengült szervezete nem bírta a további megpróbáltatásokat, és 1945 május közepén flekktífuszban meghalt a hörschingi amerikai kórházban.
