A JCC Budapest – Bálint Ház kiemelt figyelmet fordít a háború elől menekülők segítésére

Az adományozási kedv egyre csökken, a közbeszédben már szinte alig jelenik meg a menekültek segítése.

A JCC Budapest – Bálint Ház a háború kitörése óta segíti az ideérkező ukrán menekülteket. Szeptemberben nagy adománygyűjtő akciót tartottak, amelynek most hétvégén volt a lezárása: az adományok átadása a Bálint Házban.

 

A válság kezdetekor az egész zsidó közösség megmozdult, hogy segítsen. Nagyon rövid idő alatt megszerveződött a szállás, szállítás, orvosi segítség, étel- és ruhaosztás a menekültek ezreinek, illetve a továbbutazók számára az utazáshoz szükséges felszerelések és tárgyak, valamint kapcsolatok és információ biztosítása.

A JCC Budapest – Bálint Ház a koalíció részeként vállalta, hogy összefogja a különböző programokat és szolgáltatásokat, és levezényelje az önkéntes programot annak érdekében, hogy a menekültáradatot a lehető leghatékonyabban kezelje. Egy kis idő elteltével, amikor már jól látszott, hogy a háború nem lesz gyors lefolyású, elkezdte megszervezni saját akcióit, amelyek nagy része még mind a mai napig működik.

Sajnos az eltelt idő nem tett jót az emberek segítőkészségének, az adományozási kedv egyre csökken, a közbeszédben már szinte alig jelenik meg a menekültek segítése. Pedig ugyanúgy rengetegen érkeznek, és ugyanolyan nehéz anyagi helyzetben vannak.

Ezért a JCC Budapest – Bálint Ház kiemelt figyelmet fordít a háború elől menekülők segítésére. A krízis elején elkezdett akciókat a mai napig ugyanolyan erőbedobással folytatja, saját kapacitásának jelentős részét a projektre szánva, a zsidó (és nem zsidó) közösséget újra és újra mozgósítva.

Mindenkinek segítenek a Keleti pályaudvaron lévő zsidó önkéntesek

Még több Kibic

A történelem megértése nélkül nincs jövő

2025.04.17.5 nap ago
Az Élet Menete Alapítvány a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF) tagszervezeteivel közösen tartott megemlékezést a Dohány utcai zsinagóga előtti Herzl Tivadar téren a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.

Ember maradt az embertelenségben – Zsidókat mentő mártír hitoktató emlékművét avatták fel Ferencvárosban

2025.04.16.6 nap ago
Bernovits Vilmát Salkaházi Sárával és több társával együtt a Szociális Testvérek Társaságának épületéből hurcolták el és lőtték a jeges Dunába 1944 decemberében.

A magyar holokauszt felülről szervezett akció volt alulról jövő támogatással

2025.04.16.6 nap ago
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleménye a holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »