Felépítenék a csodarabbi zsinagógájának korhű mását Bodrogkeresztúron

Immáron három új cég is segíti a haszid zsidók zarándoklatát a csodarabbi sírjához.

Tömegesen érkeznek haszidok a közel 100 évvel ezelőtt elhunyt csodarabbi Reb Steiner Sáje sírjához minden évben Bodrogkeresztúrra, ami jelentős turisztikai és ingatlanpiaci keresletet eredményezett Tokaj környékén, írja a HVG.

Haszid zarándokok imádkoznak a csodarabbi sírjánál Bodrogkeresztúton

A lap arról is beszámolt, hogy a zarándoklatot három új cég segíti. A Reb Shayeles House Kft., valamint a Reb Shayeles House Real Estate, illetve Event Kft. tulajdonosa Rubin Shaye, akinek a családja a fenntartója a rabbi emlékházának és a bodrogkeresztúri zsidó temetőnek.

Az ügyvezető, Goldmann Benjámin a HVG-nek elmondta, hogy szerették volna átláthatóbbá tenni a tevékenységüket, így az egyik cég az emlékházat tartja fenn, a másik az évfordulós eseményeket szervezi, a harmadik pedig ingatlanfejlesztéssel foglalkozik.

A HVG megtudta, hogy a közeljövőben megkezdik a rabbi zsinagógájának korhű újjáépítését. Az épületet a világháború után az állam elkobozta, és előbb egy kerámiagyár raktára lett, majd leégett és elbontották. A cégtulajdonosnak tavaly sikerült megvásárolnia a helyére épített ingatlant, így most a tervek készülnek.

Bodrogkeresztúron három zsinagóga is működött, közülük már csak az egyik épülete maradt meg, amelyben ma az Aggteleki Nemzeti Park Zempléni Tájegységi Irodája működik.

Még több Kibic

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.1 hét ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Az elhurcolt áldozatok neveit őrzi az új emlékhely a kővágóörsi zsidó temető szomszédságában

2025.06.28.1 hét ago
Ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor életünk részévé válik a történelem ezen szelete.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »