A Dohány utcai zsinagógában ünnepelte a ros hasanát az amerikai nagykövet

David Pressman megtisztelőnek nevezte, hogy az egykori gettó területén ünnepelhette a zsidó újév kezdetét.

“Megtiszteltetés volt az egykori gettó területén ünnepelni a zsidó újév kezdetét. Hozzon az új év egyetértést (és kevesebb politizálást)! Sáná tová mindenkinek, aki tartja az ünnepet!”

– mondta David Pressman az amerikai nagykövetség Facebook-bejegyzése szerint.

 

Az új amerikai nagykövet korábban a szenátusi meghallgatásán úgy nyilatkozott, hogy meg kell küzdeni a Magyarország kormányát érő orosz befolyás problémájával, és ennek nyíltan hangot is fog adni.

Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar kormány szándékos és tudatos döntésének tartja a sajtószabadság, illetve az igazságszolgáltatás függetlenségének a korlátozása, a sérülékeny társadalmi csoportok elleni fellépést.

Férjével együtt látogatta meg Novák Katalint az új amerikai nagykövet

Még több Kibic

Hanukatalizátor 2025 – Szavazz kedvenc zsidó hősödre!

2025.12.04. 2 nap ago
Szavazz a kedvencedre, és segíts a Bálint Háznak megünnepelni azokat, akik értéket teremtenek közösségünkben, hogy együtt ismerhessük el azokat, akik a tanulás, a szolgálat és a jótettek területén kimagasló példát mutattak nekünk mindannyiunk számára.

Orbán Viktor adta át a megújult Szeretetkórházat

2025.12.03. 3 nap ago
A Mazsihisz Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg.

Utazás a koponyánk körül – A megismerés pszichológiája

2025.12.03. 3 nap ago
Szakács Hanna pszichológus, az SE doktori hallgatójának előadása a Bét Orim Raj Tamás Akadémiájának következő eseményén.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »