Felbecsülhetetlen értékű dokumentumokat kapott a Szegedi Zsidó Hitközség

Löw Immánuel és József Attila neve is szerepel azokban a dokumentumokban, amelyeket a Bécsben élő Tardos Veronika szobrászművész bocsátott a hitközség archívumának rendelkezésére.

Tardos Veronika szobrászművész öt vendégkönyvet és további várostörténeti naplókat bocsátott a Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma munkatársainak rendelkezésére. A Délmagyar tudósítása szerint a dokumentumokat nagyapja testvére, Tardos-Taussig Ármin készítette.

 

Frauhammer Krisztina, az archívum munkatársa a lapnak elmondta, Tardos-Taussig Ármin az 1900-as évek első évtizedeiben Szeged kulturális életének motorja volt.

„Fontos figurája volt a holokauszt előtti időszak szegedi művészéletének. Sok emlékmű van a városban, amelyet ő készített, aktív volt a hitközségben is”

– mondta Frauhammer Krisztina.

Tardos-Taussig Ármin mindent dokumentált, lakásában nagy szalonélet zajlott, ahol vendégkönyveket tartott, amelyekbe bejegyzéseket írtak a látogatói, a korszak meghatározó művészei, irodalmárai, értelmiségijei. Sokáig nem találták ezeket a naplókat, de hosszas levelezés után sikerült az archívum munkatársainak eljutniuk Tardos Veronikához.

„Ezeknek az albumoknak a helytörténeti értéke felbecsülhetetlen. Messze több ez az anyag, mint amire számítottunk”

– közölte a Délmagyarral Frauhammer Krisztina.

Az archívum október 16-án nyit kiállítást Tardos-Taussig Árminról a szegedi zsidó családokat bemutató tárlatsorozatuk következő állomásaként, ahol a pénteken érkezett kincsek egy része is megtekinthetővé válik a nagyközönség számára.

Még több Kibic

A Mazsihisz nem szervez programokat a Civil Sziget rendezvényen, ha a terroristákat éltető Kneecap fellép a Sziget Fesztiválon

2025.07.10.3 nap ago
„Hajrá Hamász! Hajrá Hezbollah!” – kiabálta az északír raptrió az egyik korábbi koncertjén, Izraelt pedig népirtással vádolta meg. Augusztusban a Sziget Fesztiválon fognak fellépni.

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.1 hét ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.1 hét ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »