Edith Eva Eger magas rangú magyar állami kitüntetést kapott

Az elismerést Novák Katalin köztársasági elnök adta át a holokauszt-túlélő pszichológus San Diego-i otthonában.

Az államfő San Diego-i otthonában kereste fel a magyar születésű, zsidó származású, Edith Eva Eger, azaz Éger Edit, írót, pszichológust, holokauszt-túlélőt, számolt be az MTI. Novák Katalin a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adta át a 95 éves terapeutának, aki a poszttraumás stressz-szindróma kezelésében szerzett hírnevet. Éger Editet a saját, háborús időkben szerzett traumája okozta szenvedés enyhítésének szándéka indította el a pszichológusi pályán.

 

A náci koncentrációs táborban megélt időszakról szól A Döntés című, 2017-ben megjelent visszaemlékezés-kötete, amely a The New York Times és a The Sunday Times sikerlistáján szerepelt. Második könyve Ajándék – 12 lecke, hogy miként menthetjük meg az életünket címen 2020-ban jelent meg. Éger Edit a közmédiának adott nyilatkozatában elmondta, hogy a „magyar szív és lélek mindig élni fog, sokáig”, és hozzátette, hogy ő mindig amíg csak él magyar lesz.

Novák Katalin a Facebook-oldalán a következőképpen írt az Egerrel való a találkozóról:

„Megtisztelő találkozás Dr. Eger Edith Evával, aki magyarságára büszke pszichológus, író, holokauszt-túlélő, a Döntés és az Ajándék című bestsellerek szerzője. Zsidó származása miatt szüleivel és egyik testvérével 17 évesen került a kassai gettóba, majd Auschwitzba. Magyarországról a kommunista diktatúra elől menekültek az Egyesült Államokba. A megélt borzalmak ellenére életét a másokon való segítésnek szentelte. Ma San Diego-i otthonában a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adhattam át neki. Köszönöm a felemelő beszélgetést, Isten éltesse egészségben!”

A magyar államfő Egyesült Államokbeli hivatalos látogatásának első két napját New Yorkban töltötte, ahol felszólalt az ENSZ Közgyűlésén, valamint többek között megbeszélést folytatott Ronald Lauderrel, a Zsidó Világkongresszus elnökével, és több más nemzetközi, amerikai zsidó szervezet vezetőjével.

Három gyerekem, öt unokám, hét dédunokám van. Ez az én bosszúm Hitleren

Még több Kibic

A nap, amikor zsidók ezrei tanulnak együtt, megosztva egymással a szent szövegek felfedezésének élményét

2025.11.05.2 nap ago
November 9. a Zsidó Tanulás Világnapja. Idén a Bálint Ház is csatlakozik a kezdeményezéshez két különleges online eseménnyel – az egyik magyarul, a másik angolul várja az érdeklődőket.

Akik jelentősen hozzájárultak a változtatásokhoz

2025.11.04.3 nap ago
Dobos Erzsébet Rendszerváltók a rendszerváltásról című könyvét mutatják be Bét Orim Raj Tamás Akadémia programsorozatának keretében.

A holokauszt áldozatainak többsége sír és nyom nélkül tűnt el

2025.11.04.3 nap ago
Ötmillió, a holokauszt során meggyilkolt zsidó nevét gyűjtötte már össze a Jad Vasem. A számítások szerint fennmaradó egymillió további név többsége valószínűleg soha nem lesz fellelhető.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »