Először fognak ros hásáná ünnepséget tartani a Fehér Házban

A Fehér Házban eddig csak hanuka és pészach alkalmából adtak fogadásokat a zsidó vezetők és munkatársak számára.

A zsidó új év alkalmából szeptember 30-án ros hásáná fogadást fognak tartani a Fehér Házban, ahová Joe Biden amerikai elnök első alkalommal hozza el ezt a zsidó ünnepet, írja a JTA.

Joe Biden (Fotó: Fehér Ház / Wikimedia Commons)

Biden alelnökként a 2009-2017-es Obama-kormányzat idején ros hásáná és szukot alkalmából is rendezett fogadásokat a Haditengerészeti Obszervatóriumban, a hivatalos alelnöki rezidencián. Ő volt az első, aki ezt alelnökként megtette.

Bill Clinton volt az első elnök, aki hanuka-partit rendezett a Fehér Ház munkatársainak. Ezt George W. Bush elnök pedig nyilvános eseménnyé tette a zsidó közösség vezetői számára, a gyakorlatot Barack Obama és Donald Trump elnök is folytatta.

Obama vezette be a Fehér Házban a peszáchi szédert, amit Trump már nem folytatott, bár egy alkalommal a zsidó munkatársak a szomszédos Eisenhower Executive Office Buildingben gyűltek össze egy széderre.

A Biden-féle Fehér Ház tavaly az utolsó pillanatban adott otthont hanukai gyertyagyújtásnak, de egyébként a koronavírus-járvány miatt a zsidó rendezvényeket csak virtuálisan tartották.

Tavaly Kamala Harris és zsidó férje, Douglas Emhoff szintén először gyújtott hanukiát a Haditengerészeti Obszervatórium ablakában. Idén Harris és Emhoff a rezidenciájukon tartottak szédert a család és a zsidó munkatársak számára. Harris és Emhoff az első olyan vezető család, amely hivatalos rezidenciáján mezuzát helyezett el.

A JTA megjegyzi, hogy az amerikai elnökök évek óta rendszeresen tájékoztatják a zsidó vezetőket konferenciahívások keretében a zsidó nagyünnepek előtt.

Elsőként díszítették zsidó jelképpel Kamala Harrisék az alelnöki rezidenciát

Még több Kibic

Hanukatalizátor 2025 – Szavazz kedvenc zsidó hősödre!

2025.12.04. 1 nap ago
Szavazz a kedvencedre, és segíts a Bálint Háznak megünnepelni azokat, akik értéket teremtenek közösségünkben, hogy együtt ismerhessük el azokat, akik a tanulás, a szolgálat és a jótettek területén kimagasló példát mutattak nekünk mindannyiunk számára.

Orbán Viktor adta át a megújult Szeretetkórházat

2025.12.03. 2 nap ago
A Mazsihisz Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg.

Utazás a koponyánk körül – A megismerés pszichológiája

2025.12.03. 2 nap ago
Szakács Hanna pszichológus, az SE doktori hallgatójának előadása a Bét Orim Raj Tamás Akadémiájának következő eseményén.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »