Sötétbe borulhat az Eiffel-torony az energiaválság miatt

Számos más európai nevezetességénél, például a berlini Zsidó Múzeumnál is csökkenthetik a világítást.

A francia főváros szimbólumának számító Eiffel-tornyot sem kímélik az energiaválság hatásai, amely által a párizsi városháza várhatóan amellett fog dönteni, hogy a világ leglátogatottabb műemlékének világítása a szokásosnál jóval hamarabb sötétedjen el.

Az Eiffel-torony jelenleg sötétedés után hajnali 1 óráig világít, amelyet aztán óránként 5 percre korlátoznak, mindez pedig 20 ezer izzónak és egy bonyolult világítási rendszernek köszönhető, amelyek többek között a csodás aranyszínű fényért is felelnek.

A tervek szerint a torony már 23:45-kor elsötétedhet, amikor az utolsó látogatók is távoznak, vagyis éjfélkor már senki sem gyönyörködhet majd a fényében, a világítás korlátozására irányuló lépés pedig egyfajta példamutatás a városi világítás általános csökkentésére.

Jean-François Martins, a torony igazgatóságának vezetője mindezt egy „szimbolikus gesztusnak” nevezte, amely „része az energiamegőrzéssel kapcsolatos növekvő tudatosságnak”, hiszen az emlékmű éjszakai világítása az éves energiafogyasztás 4 százalékát teszi ki – írta a The Guardian.

Emellett más városokban is hasonló korlátozások mellett döntöttek, például a marseille-i Pharo palota világítását is hamarabb fogják lekapcsolni szeptember végétől, valamint a berlini Győzelmi oszlop, a Vilmos császár emléktemplom és a Zsidó Múzeum kapcsán is erre jutottak.

Kapcsolódó cikkek

Nagyapámnak énekelek – Koncert Ádám Ottó emlékére

2024.10.09.1 nap ago
Ádám Eszter operaénekes rendez emlékkoncertet nagyapja, Ádám Ottó Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar rendező, színigazgató, tanár, érdemes és kiváló művész tiszteletére.

Egy holokauszt-kiállítás pszichológiai vonatkozásai

2024.10.03.1 hét ago
A trauma kirajzolódása: kerekasztal-beszélgetés az Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című kiállításhoz kapcsolódóan.

Kiskamaszsors a csillagos ház árnyékában

2024.09.27.2 hét ago
Zágoni Balázs A csillag és a százados című, új ifjúsági regényének hőse, Dávid tizenévesen éli át azokat a történéseket, amelyeket a felnőttek sem értettek igazán: kilakoltatást, bujkálást, megaláztatást – és az összefogást a legnehezebb helyzetekben.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »