Lavrov Moszkvában fogadta a Hamász küldöttségét

Az orosz tárcavezető és a Hamász Politikai Hivatalának elnöke a moszkvai tájékoztatás szerint megvitatta a közel-keleti helyzetet, különös tekintettel a palesztin kérdésre.

Az orosz fél hangsúlyozta a palesztin nemzeti egység mielőbbi helyreállításának fontosságát a Palesztin Felszabadítási Szervezet politikai platformján, valamint „a palesztin-izraeli konfliktusnak az általánosan elismert nemzetközi jogon nyugvó rendezése szükségességét, amelynek alapját az ENSZ Biztonsági Tanácsa és a Közgyűlés vonatkozó határozatai, valamint az arab békekezdeményezés képezik”.

A Hamász küldöttségét fogadta Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes, az orosz elnök közel-keleti és afrikai országokért felelős különmegbízottja is, aki részletes konzultációt folytatott a delegációval.

 

Még több Kibic

Csökkent tavaly az antiszemitizmus a világban, de továbbra is magasabb a korábbinál

2025.04.23.18 óra ago
A Tel-Avivi Egyetem jelentése szerint a zsidóellenes gyűlölet közvetlenül a Hamász október 7-i terrortámadás után tetőzött, de továbbra is mélyen jelen van a különböző kontinenseken, másfél évvel a háború kezdete után is.

Ha már elegáns báli ruhát öltöttünk fel, akkor a tánc sem maradhat el

2025.04.23.21 óra ago
Somer bál, Holdvilág túra és Izrael függetlenségének napja a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjai között.

A holokauszt áldozatainak neveit olvassák fel a Rumbach zsinagógában

2025.04.22.2 nap ago
A jom hasoá, a holokauszt izraeli emléknapja alkalmából.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »