Az al-Dzsazíra tévé népszerű munkatársa, Sirín Abu Akla családja háborús bűnnel vádolta meg Jeruzsálemet.
A Ciszjordánia északi részén lévő Dzsenínben érte halálos lövés az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió munkatársát, Sirín Abu Aklát.
A négy hónappal korábbi, első állásponttal ellentétben a népszerű riporternő a dzsenini menekülttáborban, tűzharc idején bekövetkezett halálának alapos vizsgálata azt a változatot erősítette meg, hogy Sirín Abu Akla egy izraeli katona téves lövése miatt vesztette életét.
Az izraeli hadsereg szakemberei azonban továbbra is úgy vélik, hogy nem dönthető el egyértelműen, és az érintettek ellen nem indul bűnügyi vizsgálat, mert „nem merült fel szándékosság gyanúja”.
A hétfői izraeli jelentés szerint izraeli katonák páncélozott katonai járművekkel körözött palesztinok letartóztatására Dzseninbe hatoltak, ahol több mint egy órán át tartó tűzharcba kerültek, s az egyik páncélozott járműben tartózkodó katona a palesztin fegyveresek felé lőve találhatta el véletlenül Sirín Abu Aklát.
„Sok irányba viszonozták a tüzet, amerre azonosították a rájuk lövő fegyvereseket” – nyilatkozta egy katonai forrás a ynetnek.
„Nagyobb a valószínűsége annak, hogy egy tűz alá került katona lőtte le véletlenül, bár ismét nem lehet biztosan megállapítani, hogy ki találta el” – tette hozzá.
A katonai főügyész az összegyűjtött megállapítások alapján úgy határozott, hogy nem merült fel bűncselekmény gyanúja, amely indokolná bűnügyi eljárás megindítását. A hadsereg adatai szerint az év eleje óta több mint 70 alkalommal lőttek Dzseninben izraeli katonákra, mely a hasonló ciszjordániai esetek több mint 80 százaléka.
Sirín Abu Akla családja háborús bűnnel vádolta meg Jeruzsálemet, s szerintük Izrael megpróbál kibújni a felelősség alól, miután számos más vizsgálóbizottság szerint izraeli golyó végzett a riporternővel.
„Mivel Izrael nem képes felelősséget vállalni tetteiért, sürgetjük a nyomozás megindítását és tárgyalás lefolytatását a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnál. Sirín meggyilkolását nem szabad a szőnyeg alá söpörni” – jelentette be a megölt újságírónő rokonsága.
Kapcsolódó cikkünk:
Lelőtték az al-Dzsazíra egyik ismert riporterét Ciszjordániában