Négy év után áll helyre az Izrael és Törökország közötti diplomáciai kapcsolat

Izrael és Törökország helyreállítja teljes diplomáciai kapcsolatait, mindkét ország nagykövetei és főkonzuljai visszatérnek a nagykövetségek szolgálatába.

Az intézkedésről Jair Lapid miniszterelnök júniusi ankarai látogatásán állapodott meg, ahol tárgyalásokat folytatott Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel, valamint telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török elnökkel.

Jichák Hercog és Recep Tayyip Erdogan Ankarában (Fotó: Haim Tzach / GPO / Wikimedia Commons)

A döntés tovább segíti Izrael és Törökország kapcsolatait, melyek a korábbi válság után az elmúlt évben javulni kezdtek. Kedd este Alon Uspiz, az izraeli külügyminisztérium főigazgatója Szadat Unal török külügyminiszter-helyettessel beszélt, és befejezték a korábbi egyeztetéseket.

„Az intézkedés hozzájárul a két nép közötti kapcsolatok elmélyítéséhez, a gazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok bővítéséhez, valamint a regionális stabilitás erősítéséhez”

– áll a Lapid és Erdogan beszélgetése nyomán kiadott közleményben.

A két ország 2018-ban török kezdeményezésre kiutasította egymás nagyköveteit, miután az izraeli erők 60 palesztint öltek meg a gázai határon, akik az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése ellen tiltakoztak.

A diplomáciai kapcsolatok helyreállítása Jichák Hercog izraeli államelnök márciusi törökországi látogatásával kezdődött, amit a két ország külügyminisztereinek kölcsönös látogatása követett.

„Üdvözlöm a teljes körű diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Törökországgal. Ez egy fontos folyamat, mely a gazdaság, a turizmus és az országok közötti baráti kapcsolatok fejlődéséhez vezet. A Földközi-tenger keleti térsége mindannyiunk számára fontos. Valamennyi vallás, muszlimok, zsidók és keresztények békében élhetnek egymással, és úgy is kell is élniük”

– írta a lépésről Hercog államfő.

Még több Kibic

Sulyok Tamás bízik a Magyarország és Izrael közötti baráti viszony további megőrzésében

2025.02.18.16 óra ago
A köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta Jichák Hercog izraeli államfőt.

Lefogyva, megtörve, de saját lábán hagyta el a gázai fogságot az újabb három szabadon engedett izraeli túsz

2025.02.15.4 nap ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet szabadon engedett három újabb izraeli túszt cserébe 369, izraeli börtönökben őrzött palesztinért, köztük 36 életfogytiglanra ítélt terroristáért.

A túszok súlyos egészségi állapotára figyelmeztet a Vöröskereszt

2025.02.14.5 nap ago
A nemzetközi szervezet szerint „sürgős szükség van” arra, hogy hozzáférjenek a túszokhoz.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »