Eladta villáját a Korda házaspár, nem bírták fizetni a gázszámlát

Kordáék 32 évvel ezelőtt építették a 2-dik kerületi villát.

Már idén januárban elkelt Korda Györgyék budai villája, amit most a Blikknek is megerősített Balázs Klári. A jelenlegi rezsiárak miatt úgy érzik, jól döntöttek, mivel már a szigorítás előtt is félmillió forint volt a havi gázszámlájuk.

A Korda-villa

Az énekesnő szerint nem bánják az eladást, a jövőben nyugodtabb életre vágynak, ahol kizárólag a fellépésekre tudnak koncentrálni.

„A két év pandémia nagyon közrejátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, és egy idő után meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést” – nyilatkozta Korda György a lapnak.

Korda György elmondta, hogy amikor 32 éve megépítették a villát, az alapba egy képet tettek be magukról, amihez a következő szöveget írták:

Ezt az épületet egy énekes házaspár, Korda György és Balázs Klári építette, élvezzék szeretettel.

A sztár házaspár nemrég a Sziget Fesztiválon lépett fel nagy sikerrel, a koncertjükön tömegek tomboltak.

A Korda-villa belülről

Kapcsolódó cikkek

Új vezető a Haver Alapítvány élén

2023.09.01.1 év ago
Dés Júlia korábbi ügyvezetőt Félix Anikó szociológus váltja a Haver ügyvezetői pozíciójában.

A tradíciókat őrző zsidók kötnek legritkábban vegyes házasságot

2023.08.04.1 év ago
Azonban van, ami még a vegyesházasságnál is jobban fenyegeti a zsidó közösségek jövőjét.

Egy deportálásból visszatért zsidó férfi bontatta le a csákvári zsinagógát?

2023.06.29.1 év ago
Nemrég találták meg a lebontott zsinagógát díszítő kőtáblákat, és átadták a csákvári Vértes Múzeumnak, ahol a Múzeumok éjszakája óta megtekinthetők.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »