Társadalmi munkában tisztítják meg az ipolysági zsidó temetőt

Összefogással, önkéntesek bevonásával teszik rendbe Ipolyság zsidó temetőjét, hogy a sírok feliratai olvashatók legyenek. A cél az ipolysági zsidóság életének feltérképezése.

Kapusta Krisztina, a Honti Múzeum munkatársa egy barátnőjével bő másfél éve kezdte el az ipolysági zsidó temető sírjainak rendbetételét. Az általa végzett kutatás szempontjából ugyanis nélkülözhetetlen a sírhelyek megtisztítása.

Fotó: Kapusta Krisztina / Felvidék.ma

„Elsődleges célunk az ipolysági zsidóság életének feltérképezése. Mivel nincsenek dokumentumok, illetve csak hiányosak, így zömmel a sírjelekre hagyatkozhatunk. A zsidó sírkövek bőven ismertetik az ott nyugvó életét. Ennek köszönhetően elsődleges forrásként tekinthetünk a nyughelyekre”

– nyilatkozta a kutató a Felvidék.ma-nak.

Mivel a zsidó temetőben közel 600 sír található, és a temető nem igazán volt rendben tartva, így hamarosan rá kellett jönniük arra, hogy a céljukat csakis társadalmi összefogással, önkéntesek bevonásával tudják elérni.

A munkálatokban a Felvidék.ma cikke szerint főleg helyiek vettek részt, de távolabbról is érkeztek önkéntesek. A fiatalabbak mellett nyugdíjasok, lelkes helytörténészek és természetkedvelő, illetve zsidó felmenőkkel is rendelkező ipolysági lakosok csatlakoztak a kezdeményezéshez.

A zsidó temető megtisztítása közben, a buja növényzet takarásából előkerült egy különleges kohanita kapu és erkély, amelyek létezéséről még a helyiek többsége sem tudott.

Különleges műemlék került elő az ipolysági zsidó temetőben

Még több Kibic

Macron nemzeti emléknappá nyilvánította Alfred Dreyfus rehabilitációjának évfordulóját

2025.07.13.1 nap ago
A francia elnök egyben arra hívta fel a figyelmet, hogy továbbra is ébernek kell maradni az antiszemitizmus régi démonaival szemben.

Forrásteremtési asszisztenst keres a Bálint Ház

2025.07.11.3 nap ago
Vidám, lelkes és jól író fundraising asszisztensét keresi teljes munkaidőbe a Bálint Ház.

Félszáz magyar származású izraeli középiskolás érkezett Magyarországra

2025.07.10.4 nap ago
Már többéves hagyomány, hogy minden év nyarán egy szép számú csoport érkezik Izraelből a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramja keretében.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »