Lengyel államfő: Ukrajna után Közép-Európát fogják bekebelezni az oroszok

A más népek alárendeléséről szóló „nagyorosz” birodalmi eszme nem csak Vlagyimir Putyin orosz elnök gondolkodását határozza meg, hanem átitatja az orosz társadalom jelentős részét, mondta Andrzej Duda a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lapnak.

Így még az is előfordul, hogy orosz újságírók a lengyelországi – az ország középső részén, Varsótól nyugatra fekvő – Kaliszig húzódó Oroszországról fecsegnek – tette hozzá.

Mindez azt jelenti, hogy Ukrajna Lengyelországot és Európát, így Németországot is védi. Ha pedig „hősies ellenállásuk Putyin birodalmi terveivel szemben” elbukik, közvetlenül fenyegetné Lengyelországot és a balti államokat az orosz befolyási övezet közép-európai irányú kiterjesztésének veszélye – fejtette ki a legnagyobb lengyel kormánypárt, a jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) politikusa.

Ezt a veszélyt „ma Ukrajnának köszönhetően sikerül megfékezni”, de „sajnos a jövőben is aktuális lesz” – tette hozzá Andrzej Duda.

Mint mondta, az egyetlen megoldás „a biztonságunk megerősítése”, mert így a „potenciális agresszornak kevésbé éri meg támadni”.

A többi között arról is szólt, hogy mindig is ellenezte az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő, Ukrajnát és Lengyelországot megkerülő Északi Áramlat földgázvezeték-rendszert, és soha nem hitte el Angela Merkel volt német kancellár azon állítását, miszerint a két vezetékpárból (a 2011 óta működő Északi Áramlat-1-ből és a 2021 végén befejezett, de a háború miatt végül üzembe nem állított Északi Áramlat-2-ből) álló fejlesztés tisztán üzleti alapú beruházás.

Mint mondta, a volt kancellárral folytatott megbeszélések sokaságán, éveken keresztül mindhiába igyekezett jelezni, hogy az Északi Áramlat valójában

„Európának káros, ránk, lengyelekre pedig gyilkos” hatású. Ez a vezetékrendszer „a kulcs az európai piac orosz dominanciájához”, és ezt Lengyelország számos szomszédja is így látta – mondta Andrzej Duda a FAZ-nak.

Kapcsolódó cikkek

Budapest 1944: halálmenet, munkaszolgálat, deportálás

2024.10.08.12 óra ago
Neves szakértők részvételével rendez tudományos tanácskozást a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár a Mazsihisz-székház Goldmark-termében október 14-én, hétfőn 14 órától.

Sárga szalagok lepték el Budapestet a Gázában fogva tartott izraeli túszokra emlékezve

2024.10.08.15 óra ago
A Kidma október 7-i akcióját virágültetés és zsidó civil szervezetek által rendezett éneklős, táncos flashmob követte a Vörösmarty téren. Az izraeli áldozatok neveit olvasták fel a Dohány zsinagóga előtt.

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.6 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »