Moti Kaminstein 14 évesen azért vándorolt ki Izraelbe, hogy egy jesivában tanulhasson. Végül azonban a haredi ejtőernyősök alakulatában lelt otthonra, ahol a katonai szolgálat mellett a Tóra-tisztelő életmódot sem kellett feladnia.
A 24 éves Moti Kaminstein százados Ukrajnában született, ahol gyermekkora nagy részét a Chábád küldöttjeként szolgálatot teljesítő szüleivel töltötte. 14 éves korában alijázott (kivándorolt Izraelbe), és egy Chábád jesivában folytatta tanulmányait.
„Azért jöttem Izraelbe, hogy egy Chábád jesivában tanuljak. Ukrajnában nem voltak ilyen jesivák” – mondta Kaminstein a Ynet-nek.
„19 éves koromig tanultam a jesivában, majd úgy döntöttem, hogy bevonulok a hadseregbe. Amikor először Izraelbe érkeztem, a katonai szolgálat még nem is volt tervben, de ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy ez egy fontos dolog, és nem ütközik azokkal az értékekkel, amelyekben felnőttem, sőt éppen ellenkezőleg” – tette hozzá.
Kaminstein mielőtt bevonult volna a hadseregbe, fogalma sem volt arról, milyen a katonai szolgálat, ugyanis egyik barátja vagy közeli ismerőse sem vonult be azelőtt. A haredi ejtőernyős századot 2016-ban pont azért hozták létre, hogy Izrael jelentős számú ultraortodox lakosságának tagjai a Tóra-tisztelő életmód fenntartása mellett is szolgálhassanak a hadseregben.
„Biztos akartam lenni abban, hogy az átmenet a jesivából a katonaságba nem lesz túl intenzív, ezért a haredi ejtőernyős egység megfelelő volt a számomra. Egyrészt az ejtőernyősök egy dicsőséges örökséggel rendelkező dandár, másrészt pedig meg tudtam tartani a vallásos életmódomat. Ez a század nagyon egyedi, olyan, mint egy család. Itt mindenki be akart vonulni a hadseregbe, annak ellenére, hogy felmentették a szolgálat alól. Ráadásul mindannyian ugyanabból a társadalmi és kulturális háttérből származunk, ami lenyűgöző.”
Kaminstein hamarosan kiváló katonának bizonyult, egészen a tisztképzésig meg sem állt. Most, hogy kinevezték a haredi ejtőernyős század parancsnokának, hazatért ahhoz az alakulathoz, ahonnan elindult.
Bár egy fiatal haredi férfi számára szokatlan utat választott, családja teljes mértékben támogatja őt, amiről a következőket mondta:
„A családom nagyon támogató. Támogattak, amikor bevonultam, és amikor továbbmentem a tisztképzésre. Még bátorítottak is, hogy megtegyem. Még a környezetemben élő emberek is rájöttek, hogy az izraeli hadsereg nem az, aminek gondolták. Amikor bevonultam, a jesivám azt mondta, hogy csak kibúvót keresek. De idővel belátták, hogy ez nem igaz. A katonai szolgálatom az értékekről szól, küldetésem van, és ezt nagyon értékelik”.
Kaminstein, aki az elmúlt évtizedben egyedül élt Izraelben, néhány hónappal ezelőtt egyesült családjával, akik az ukrajnai háború elől menekülve visszatértek Izraelbe. "Még mindig Izraelben vannak” - mondja.
Arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt látni, hogy gyermekkori otthonát az orosz bombázások a földdel tették egyenlővé, azt mondta:
„Kétségtelenül nehéz képek, és fáj, de nem érzem, hogy ez az otthonom lenne. Izrael az otthonom, és én megvédem.”