A roma holokausztra emlékezett az Élet Menete Alapítvány

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen egy ukrajnai roma túlélőt is vendégül láttak.

1944. augusztus 2-áról 3-ára virradóra több mint háromezer romát, főként gyermekeket és nőket gyilkoltak meg a nácik az auschwitzi haláltáborban. Kedd délelőtt rájuk, valamint arra az 500 ezer – 1,5 millió roma emberre emlékezett az Élet Menete Alapítvány és a Phiren Amenca a budapesti Vasúttörténeti parkban, akiket a második világháború alatt táborokban, mezőkön és jelöletlen árkokban gyilkoltak meg Európában.

 

Az Élet Menete vagonkiállításánál tartott megemlékezésen többek között részt vettek: Verő Tamás főrabbi, Nemeshegyi – Horvát György a Hatvani Baptista Gyülekezet Lelkipásztora, Erdélyi Csaba Rákospalotai Evangélikus lelkész, Dr. Váradi Endre a Baptista teológiai akadémia főiskolai docense, Király Márk a Hit gyülekezete Országos Roma Misszió szóvivője, lelkésze.

Az esemény vendége volt Mariia Siemak, aki ukrajnai romaként élte túl a holokausztot.

A roma holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából az ukrajnai romák befogadására szólította fel az Európai Unió tagállamait Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos. Az MTI tudósítása szerint Dalli felidézte: a nácik az európai roma népesség csaknem felét pusztították el.

A mai napig tabutéma a roma holokauszt

Kijelentette:

„a gyűlölet és a cigányellenesség egy halálos keverék, amely tétlenségünk esetén újból hihetetlen tragédiákat okozhat”.

Elmondta, hogy felszólította az uniós tagállamokat az ukrajnai háború elől menekülő romák befogadására. Ez összhangban van azokkal a kötelezettségvállalásokkal, amelyek a romákra vonatkoznak az uniós stratégiai keretekben – húzta alá. Bejelentette a romaügyekért felelős miniszterek őszi találkozóját, amelyen megvitatják az ukrajnai roma menekültek helyzetét.

Még több Kibic

Új forrásteremtési koordinátort keres a Haver Alapítvány

2025.03.05.20 óra ago
Álláslehetőség a Haver Alapítványnál, jelentkezni március 20-ig lehet.

A Cipők a Duna-parton emlékműtől indul idén a budapesti Élet Menete

2025.03.04.2 nap ago
Az eseményre május 11-én kerül sor.

A parlamentben zsidózott a Mi Hazánk alelnöke

2025.03.03.3 nap ago
Novák Előd a Libanonban felrobbantott személyi hívók ügyével kapcsolatban állapította meg, hogy „Magyarország zsidó hódoltsági terület”.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »