Zsidó temetők rendbetételével néznek szembe német fiatalok a náci bűnökkel

2022-ben ötödik alkalommal kerül sor Magyarországon az ASF németországi evangélikus ifjúsági szervezet nyári táborára. A  fiatalok többek között a Kozma utcai zsidó temetőben lévő munkaszolgálatos mártírok parcelláinak rendbetételét fogják elvégezni.

„Európa mi vagyunk – Európa az, amivé tesszük!”

Ez a jelmondata annak a kezdeményezésnek, amelyet a német Aktion Sühnezeichen Friedensdienste (ASF – Bűnjel Békeszolgálat Akció) nevű szervezet hirdetett meg azért, hogy közelebb hozza egymáshoz a különböző nemzetiségű, kulturális hátterű, történelmi örökséget hordozó társadalmi csoportokat Európában.

Az ASF idei táborának résztvevői (Fotó: Mazsike / Facebook)

Az alapítvány az evangélikus egyház keretei között jött létre. Alapítóit a német nemzetiszocializmus bűntetteivel és hatástörténetével való szembenézés motiválta. Programjaikkal a németek háborús bűneiből próbálnak jóvátenni annyit, amennyit ma, a háború után több mint hetven évvel még lehetséges. Szándékuk szerint a megbékélésért és egymás megértéséért dolgoznak. Azért, hogy a megismerés által megtanulják megérteni egymást, és így lebomoljanak az előítéletek, feloldódjon a lépten-nyomon tetten érhető félelem.

A nemzetközi tábor résztvevői az itt töltött napokban folyamatosan dolgoznak zsidó temetőkben. Kertet rendeznek, részt vesznek a sírkövek felújításában, hogy munkájuk révén befogadást nyerjenek, egyúttal nyomot hagyjanak maguk után.

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület (Mazsike) házigazdaként gondoskodik arról, hogy a tábor résztvevői megismerhessék a zsidó közösség múltját, történelmi örökségét is. Találkozókat szervez történészekkel, politikusokkal, művészekkel, holokauszt túlélőkkel, egyházi vezetőkkel, holokauszt túlélőkkel, hogy az Európa különböző részeiről érkező fiatalok képet kapjanak arról, hogyan éltek a zsidók ebben az országban a múlt századi világháborúk előtt, mi történt velük ezek közepette, és hogyan tudták feldolgozni mindezt.

Ha a nevet elfelejtik, elfelejtik a személyt is

A nemzetközi táborba érkezők maguk fedezik utazásukat és részben hozzájárulnak ellátásukhoz, amit az ASF támogatása egészít ki.

Az idei táborba érkező fiatalok folytatják a Kozma utcai temetőben a munkaszolgálatos mártírok parcelláinak rendbetételét. Ezt követően néhány napot Sárospatakon töltenek, ismerkedve a zsidó hagyományokban gazdag vidékkel. Ugyanakkor naponta fognak dolgozni Tolcsván az ottani zsidó temetőben.

A 2022. évi ASF tábort a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) és a Honvédelmi Minisztérium támogatja.

Még több Kibic

Sávuot – Haza: avagy Mózestől a NER-ig

2025.05.20.15 óra ago
A Bálint Ház idei sávuotjának témája a „Haza” lesz, amely arra ösztönöz, hogy mélyebben gondolkodjunk arról, mit jelent számunkra az otthon, és mitől lesz több, mint a hely, ahol élünk.

A hulca avató szertartás, ahol egy fehér cipőfűzővel erősítik meg a köteléket a szervezettel

2025.05.19.1 nap ago
Mindenki jobban meg tudja ismerni társait és önmagát a Hasomer Hacair ifjúsági mozgalom következő programjaival.

Szavazz a magyarországi zsidóságért és Izraelért!

2025.05.15.5 nap ago
Ötévente van lehetőség megválasztani, hogy kik képviseljék a hazai zsidó közösségeket a Cionista Világkongresszuson.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »