Az emelkedő rezsiköltségek miatt nem lesz zsidó helyszíne a szombathelyi karneválnak

A Zsidó Udvar megrendezését a bizonytalan gazdasági helyzetben a helyi hitközség nem tudja felelősséggel vállalni.

„A Szombathelyi Zsidó Hitközség sajnálattal adja hírül, hogy a bizonytalan gazdasági helyzet miatt az idei Savaria Történelmi Karneválon elmarad a Zsidó Udvar”

– idézi a nyugat.hu a hitközség közleményét.

A Zsidó Udvar helyszíne Szombathelyen (Fotó: Kibic)

A Curia Iudaicát eddig hét alkalommal rendezte meg a helyi zsidó hitközség, hogy szórakoztató formában megismertesse a zsidó vallás és kultúra múltját, jelenét a nagyközönséggel, olvasható a közleményben.

A nyolcadik Zsidó Udvar megrendezését azonban „az emelkedő rezsiköltségek okozta bizonytalan helyzetben a hitközség sajnos nem tudja felelősséggel vállalni”. A hitközségnél abban bíznak, hogy jövőre ismét vendégül láthatják az érdeklődőket.

A nyugat.hu megjegyzi, hogy a Zrínyi utcai Zsidó Udvar 2012-ben csatlakozott helyszínként a Savaria Karneválhoz, hét alkalommal szerveztek itt igényes programokat. A Zsidó Udvar az idei karnevál bejelentésekor még szerepelt a helyszínek között.

Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke korábban arról mesélt a Kibicnek, hogy a háromnapos Zsidó Udvar nevű rendezvénysorozatra minden évben nagyszámú látogató érkezik. A rendezvény annyira népszerű a városban, hogy tavaly, amikor a járvány miatt elmaradt a karnevál, a hitközség a nagy érdeklősére való tekintettel, bár csak egynaposan, de megtartotta az eseményt.

„Szinte követelték”

– mondta a hitközség elnöke.

Szombathely igényli a zsidóságot

Még több Kibic

A párizsi avantgárd különleges hangú fotóművésze

2025.07.04.4 nap ago
125 éve Klein Rózsa néven született Budapesten, Rogi André néven lett híres fotóművész Párizsban, egy rövid ideig André Kertész felesége volt, a holokauszt idején bujkálni kényszerült zsidósága miatt. Fotóiból most először rendeznek életmű-kiállítást Budapesten, a Mai Manó Házban.

Új weblap indult André Kertész állandó kiállításához

2025.07.03.5 nap ago
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a világhírű fotóművész 131. születésnapja alkalmából indította el az új weboldalt, amely kurátori szövegekkel, műtárgy- és enteriőrfotókkal, hanganyagokkal és a szigetbecsei gyűjtemény teljes képlistájával segíti az érdeklődők elmélyülését André Kertész életmű-kiállításában.

Kavargó sokszínűség Angyalföld és Újlipótváros között

2025.07.02.6 nap ago
Világok találkozása Lőportárdűlőn a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület nyáresti sétáján.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »