Az izraeli törvényhozók legális keretet adnának annak a gyakorlatnak, hogy elesett katonák spermáját 72 órán belül kinyerhessék későbbi gyereknemzés céljából. Az eljárás kritikusai szerint viszont egyfajta tervezett árvaságról van szó.
Izraelben még márciusban fogadták el azt az előzetes jogszabályt, amely engedélyezi, hogy az elesett katonák spermáját a halál beállta után legfeljebb 72 órán belül ki lehessen nyerni abban a reményben, hogy azt egy nap gyermeknemzésre használják, számolt be a Qubit a Bloomberg riportja nyomán. Az eljárást a katonák házastársai (illetve özvegyei) és szülei is kérvényezhetik.
A Bloomberg beszámolója szerint a korábban is élő gyakorlat folytán már több tucat gyerek született, és több száz izraeli nő jelentkezett önkéntesen arra, hogy kihordja, vagy akár felneveli az így született gyerekeket. Az előzetes törvény a parlament szerint megnyithatja az utat a jelenség szélesebb körben való elterjedése előtt is.
„Lehet, hogy ezt végül a társadalom többi részére is kiterjesztjük, de a hadsereggel kezdtünk, mert ezzel azt üzenjük a 18–21 éves fiataloknak, hogy a törvény szerint szolgálniuk kell a hazájukat, de ha történik velük valami, gondoskodunk a családodról és a gyermekeidről. És már olyan technológiával is rendelkezünk, hogy ha nincs gyerekük, de szeretnének utódot hagyni a világra, akkor ez lehetséges”
– idézi a lap Zvi Hauser parlamenti képviselő, aki támogatta a törvényjavaslatot.
Az eljárást azonban nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Egyesek a hadsereg ízléstelen dicsőítését látják benne, míg mások a gyermekekkel való visszaélésnek tartják. „Nem meglepő, hogy ez a legtöbb országban lehetetlen lenne” – mondta Gil Siegal, az izraeli Ono Akadémiai Főiskola bioetikai központjának vezetője. Szerinte a gyermek érdeke az, hogy élő szülőkhöz szülessen, és ne egy tervezett árvaság állapotába kerüljön bele.
„Amikor egy halott ember spermáját kinyerjük, akkor megpróbálunk helyreállítani valamit, ami tragikus körülmények között elveszett. Ez olyan, mintha egy élő emlékművet állítanánk fel”
– tette hozzá Siegal.
Természetesen a katonáknak is van beleszólásuk abba, hogy mi történjen a spermájukkal egy esetleges, szolgálat közben történő haláleset után – minden besorozott férfi eldöntheti, hogy hozzájárul-e a spermája kinyeréséhez, vagy nem. Az így született gyerekek után nem jár állami támogatás, miközben a szolgálatban elesett katonák már élő gyerekei után pénzügyi segítséget nyújtanak a családoknak.
Hauser ezt azzal magyarázza, hogy a támogatás az apa elmaradt jövedelmét fedezi. „Amikor egy katona meghal, és gyermeket hagy hátra, az állam azt mondja a gyereknek, hogy bántottalak, elvettem az apádat, és kárpótollak a veszteségedért” – mondta Hauser, aki szerint az utólag született gyerekek esete teljesen más, hiszen ők nem is ismerhették apjukat.