Náci koncentrációs tábor áldozatainak hamvait találták meg egy lengyelországi erődben

A soldaui lágerben a nácik lengyeleket, zsidókat és pszichiátriai betegeket gyilkoltak meg.

Mintegy nyolcezer fogoly földi maradványait fedezték fel két tömegsírban az északkelet-lengyelországi Dzialdowo város közelében a második világháborús soldaui náci német láger helyén – tudatta szerdai sajtóértekezletén Karol Nawrocki, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) igazgatója.

A soldaui koncentrációs tábor áldozatainak emelt emlékmű (Fotó: Wikimedia Commons)

Az IPN a Dzialdowóhoz közeli bialuty-i erdőben 2019 óta folytatott kutatások során tárta fel a tömegsírokat.

A múlt héten befejezett kutatások megerősítették, hogy a tömegsírokat a németek a háború végén kiásták, elvitték az értékesebb személyi tárgyakat, az áldozatok maradványait pedig gyúlékony anyaggal öntötték le, és elégették, majd felőrölték – közölte Nawrocki. Hozzáfűzte: ennek az volt a célja, hogy senkit se vonjanak felelősségre a náci németek bűntettei miatt.

Az IPN ügyészeti tagozatának munkatársa, Tomasz Jankowski a sajtókonferencián közölte: a bialuty-i erdőben feltárt két tömegsírban 17,5 tonna emberi hamvat találtak, ami mintegy 8 ezer emberi áldozatnak felel meg. Előkerültek kisebb értékű tárgyak is – gombok, keresztek, skapulárék, kisollók is.

A soldaui koncentrációs tábor áldozatainak nyughelye után az IPN azért kezdett el kutatni, mert a láger iratai nagyrészt megsemmisültek, és a történészek eltérő – ezertől akár 30 ezerig terjedő – adatokat közöltek a meggyilkolt foglyokról. Azonosítani eddig 3 ezer meggyilkolt áldozatot sikerült – mondta el Jankowski.

Beszámolt arról is: más kutatások alapján arra lehet következtetni, hogy a soldaui láger áldozatainak hasonló sírjai hat más helyen is keresendők. Az ügyész ezért kilátásba helyezte az feltárások folytatását.

Andrzej Ossowski genetikus, a bialuty-i erdőben folytatott kutatás vezetője a PAP hírügynökséggel közölte: a tudósok eddig nem találkoztak a bűncselekmények nyomainak eltüntetése esetében az ily módon végzett ilyen méretű akcióval.

A soldaui lágert a nácik 1939-től 1945-ig működtették az általuk megszállt észak-mazóviai térségben élő lengyel értelmiség, a lelkészek, a szerzetesek és zsidók meggyilkolása céljából. Itt végezték ki a pszichiátriai betegeket is, köztük német nemzetiségűek is voltak.

Lengyelország 1939-1945 közötti német megszállásának emberáldozatainak számát az IPN csaknem 6 millióra teszi, az áldozatok fele lengyel zsidó volt.

Még több Kibic

Mazsihisz: Felháborító, hogy a neonáci megmozdulás szervezői magas állami kitüntetésben részesültek

2025.02.09.9 óra ago
A neonácik által a „kitörés napja” alkalmából rendezett megemlékezések nem a becsületről szólnak, hanem becstelenségét dicsőítik a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége közleménye szerint.

Gábor György előadásával indul a Limmud Magyarország új programsorozata

2025.02.07.2 nap ago
Jól kinézünk! címmel indít új programsorozatot a Limmud Magyarország Alapítvány, ahol a zsidó történelmet és hagyományokat a képek erejével és kreativitásával fogják újra felfedezni.

Emléktáblát avattak Budapesten Kulka Frigyes születésének 100. évfordulója alkalmából

2025.02.06.3 nap ago
Az európai hírű mellkassebész, Kulka János színművész édesapja egy évtizeden át lakott a Hold utcában.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »