A JCC Budapest – Bálint Ház idén kiemelt figyelemmel foglalkozik az LMBTQ-fókuszú témákkal.
A JCC Budapest – Bálint Ház idén is csatlakozik a nemzetközi Elfogadás Hónapjához, de az eddigi évekkel ellentétben nem csak a Budapest Pride által szervezett eseményeknek adnak otthont, hanem aktívan részt vesznek a felvonuláson, és zsidó sátrat állítanak a menetet lezáró Civil Faluban is.
A július 23-i eseményre mindenkit szeretettel várnak, aki csatlakozni szeretne a menethez. A sátorban pedig a témához illő ajándékokkal és edukációs anyagokkal várják az érdeklődőket.
A Bálint Ház is csatlakozott a Budapest Pride Biztonságos Terek programjához, illetve több saját rendezvényt is szerveznek a Pride Hónapban. Július 21-én a Salom Klub keretein belül tartanak egy zártkörű beszélgetést Büchler Tamással, Tapasztalataim meleg, zsidó családapaként címmel.
Július 23-án reggel 10 órakor pedig a Szim Salom Hitközséggel együtt rendeznek a Bálint Házban LMBTQ-támogató zsidó istentiszteletet, ahol vendég lesz Langer Ármin berlini rabbi, az ötlet eredeti gazdája is.
A JCC Budapest – Bálint Ház idén kiemelt figyelemmel foglalkozik az LMBTQ-fókuszú témákkal, így ősszel is terveznek további eseményeket.
A programsorozat a Holland Királyság Magyarországi Nagykövetségének támogatásával jött létre.