Milton Friedman születésének 110. évfordulójára emlékezik az MNB

A 20. század egyik legnagyobb hatású közgazdásza New Yorkban született magyarországi zsidó bevándorlók gyermekeként.

Milton Friedman születésének 110. évfordulója alkalmából 15 000 forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Milton Friedman (Fotó: Wikimedia Commons)

A jegybank közleménye szerint az emlékérmék a magyar származású Nobel-emlékdíjasokat bemutató tematikai sorozat második részeként jelennek meg, követve a 2020-ban kibocsátott Harsányi János-emlékérméket. Az emlékpénzeket Soltra E. Tamás szobrászművész tervezte.

Mint felidézik, Milton Friedman (1912-2006) a 20. század egyik legnagyobb hatású közgazdásza New Yorkban született magyarországi zsidó bevándorlók gyermekeként. Elméleti és alkalmazott kutatási területeken egyaránt dolgozott, a monetarista mozgalom elindítója, valamint a chicagói iskola megalapítója volt. A közgazdász 1976-ban a fogyasztáselemzéshez, a pénztörténethez és elmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért kapott közgazdasági Nobel-emlékdíjat.

A közlemény szerint az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el. Az emlékérme előlapjának központi motívuma egy ceruzát egyensúlyozó kezet ábrázol. A ceruza Milton Friedman előadásain rendszeresen megjelenő eszköz volt, amelyet szemléltető példaként használt a szabadpiaci hatások és a társadalmi együttműködés összefüggéseinek megismertetésére. A ceruza ábrázolása fölött a mennyiségi pénzelmélet friedmani újraértelmezésében központi szerepet játszó, a pénz forgalmi egyenletét leíró képlet – M×v=P×Q – látható.

A ceruza ábrázolása alatti három sorban a „Magyarország” felirat, az „15000”, valamint a „2000” értékjelzés és a „Forint” felirat, kissé lejjebb, két egymás alatti sorban a „2022” verési évszám, valamint a „BP.” verdejel olvasható.

Az emlékérme hátlapján Milton Friedman félalakos portréja látható. A portrétól balra, két egymás alatti sorban a „Milton Friedman” felirat, valamint a Nobel-emlékdíjas közgazdász születésének és halálának évét jelölő „1912-2006” felirat olvasható. A hátlap jobb oldali szélén, középen az emlékérmét tervező Soltra E. Tamás szobrászművész mesterjegye látható.

Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, szélük recézett. A 15 000 forintos névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm. A 2000 forint névértékű színesfém változat 75 százalék réz és 25 százalék nikkel ötvözetéből készült, súlya megközelítőleg 31 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 4-4000 darab készíthető.

A Milton Friedman ezüst emlékérme a rendelkezésre álló készlet függvényében, a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg hétfőtől az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.

Mostantól hivatalosan is Milton Friedman az EMIH egyetemének neve

Kapcsolódó cikkek

Ros hásáná: 15,8 milliósra tehető a világ zsidósága

2024.10.03.1 nap ago
Magyarország a 10 legnagyobb zsidó lakosságú országok között a Szochnut által közölt adatok szerint.

Az 1944-ben leégett zsinagóga helyén állítottak holokauszt-emlékművet Szarvason

2024.10.01.3 nap ago
Az emlékmű felállításáról a szarvasi önkormányzat a túlélők és a leszármazottak támogatásával döntött.

Cserkészkedés és szukoti családi sátrazás a Somer következő programjai között

2024.09.30.4 nap ago
Peulával és a kent (klubhelyiséget) építő őszi táborral is vár a Hasomer Hacair zsidó ifjúsági mozgalom.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »