12-féle bagelt lehet kapni a Brooklyn Bagel elnevezésű, kóser reggeliző és brunch étteremben. Sósat és édeset egyaránt.
New York egyik leghíresebb gasztronómiai jellegzetessége, sós és édes bagelek, továbbá izraeli sütemények, desszertek, üdítők, kávéféleségek, valamint szeszes italok egyaránt megtalálhatóak a Brooklyn Bagel elnevezésű, kóser reggeliző és brunch étteremben, amely a napokban nyílt meg a Zsilip Kulturális Központban, írja közleményében az EMIH.
Az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy az által üzemeltetett Zsilipben változatos programokkal várják az érdeklődőket, és egy hatalmas játszóház mellett, zsinagóga is működik. A közleményből kiderül, hogy a nagyszabású átalakítási munkálatok után, az EMIH 2021 szeptemberében nyitotta újra a Zsilip Kulturális Központot, melyben kezdettől fogva tervezték egy kisebb vendéglátóhely létrehozását.
„Szerettünk volna egy olyan kóser kávézót, éttermet kialakítani, amely könnyű, gyors étkezés mellett képes összehozni az embereket, és ahova nemcsak a helyiek, hanem turisták is betérhetnek, illetve nem utolsó sorban a zsidó közösség számára is bővíti a kóser éttermek választékát Budapesten” – magyarázta Glitzenstein Sámuel, a Zsilip rabbija.
A bagel – amelyből az üzletben 12 félét lehet kapni sós és természetesen édes változatban is – eredetileg egy zsidó étel, ami elsősorban az Egyesült Államokban örvend nagy népszerűségnek.
„Ez az étterem a brooklyni zsidó élet hangulatát idézi Újlipótvárosban, amely erre a legmegfelelőbb hely a maga erősen pesti zsidó jellegével. Biztos vagyok benne, hogy nemcsak a testnek, hanem a léleknek is forráshelye lesz. Így szervesen illeszkedik a Zsilip Központba, aminek pont az a lényege, hogy egy valódi zsilipként működve egyesítse a vallást, a kultúrát, a gasztronómiát, sőt az oktatási és gyerekprogramokat is. Reméljük, hogy ez a hely az első lesz egy sorban” – mondta Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija.
Az EMIH a Carmel éttermet és a Tel Aviv Cafét is üzemeltető, Co Sharing Trade Kft.-t bízta meg a bagelező működtetésével. A kialakításnál maximálisan figyelembe vették a kósersági szabályokat, ami az alapanyagok megfelelő kezelése és válogatása mellett azt is jelenti, hogy nem lehet keverni a tejes és húsos ételeket.
„Az éttermünk nemcsak kóser, hanem nagyrészt „vegán” is. Különlegessége, hogy tejes konyhánk van, ami azt jelenti, hogy nem dolgozunk hússal. Szendvicseinkben egyedül a hal található meg. A bageleket egyébként fagyasztva Hamburgból hozzuk, minden mást pedig frissen, a helyi kóser és hagyományos üzletekből szerzünk be” – mondja Bohus Dalma üzletvezető.
A Brooklyn Bagel szombat kivételével minden nap reggeltől estig várja mostantól a vendégeket, az Újpesti rakparton.