Súlyos gyógyszerhiánnyal küzdenek a palesztin kórházak

Az ok állítólag az izraeli pénzügyi blokád és az apadóban lévő nemzetközi támogatások.

„A gyógyszerhiány már az orvosi ellátást veszélyezteti” – mondta Mai al-Kaila tárcavezető Ramallahban, a palesztin egészségügyi munkacsoport találkozóján – amelyen részt vett az Európai Unió és az ENSZ több tisztségviselője, valamint amerikai szakértők is

Mindeközben a Vörös Félhold szervezet szerdai megbeszélésén videós kapcsolaton keresztül felszólalt Mahmúd Abbász palesztin elnök is, akinek a haláláról nem sokkal korábban több találgatás is felmerült.

Üzenetében az elnök hangsúlyozta: az izraeli-palesztin konfliktus „alapvetően politikai, és nem bizonyos vallás ellen irányul”.

„Jeruzsálem és Palesztina nem eladó” – szögezte le Abbász, hangsúlyozva: ragaszkodnak ahhoz, hogy a város legyen a palesztin állam fővárosa.

A héten a közösségi médiában találgatások indultak a 86 éves politikus haláláról, egyebek között azért, mert a BBC brit hírcsatorna arab nyelvű műsora szerint Abbász – egészségügyi gondok miatt – több fontos feladatát átruházta a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) végrehajtói bizottságának főtitkárjára, Husszein as-Sejkre.

Oszama al-Kavászimi, az Abbász vezette, a PFSZ legnagyobb frakciójának számító Fatah párt szóvivője cáfolta a híreszteléseket, és leszögezte, hogy az elnök jó egészségnek örvend.

 

Még több Kibic

Négy izraeli túsz holttestének átadásával lezárult a tűzszüneti megállapodás első szakasza

2025.02.27.1 hét ago
A részleteiben még nem tisztázott második szakaszban 59 olyan túsz sorsáról születik megállapodás, akik közül izraeli hírszerzési információk szerint legkevesebb 35-en már nem élnek.

Közös sírban helyezték végső nyugalomra a Bibasz gyerekeket és édesanyjukat

2025.02.26.1 hét ago
„Siri, maradj velem, hogy ne süllyedjek el a sötétben” – búcsúzott meggyilkolt feleségétől az életben maradt férj, Jarden Bibasz.

Hat izraeli túsz szabadult a gázai fogságból szombaton

2025.02.22.2 hét ago
Korábban a fogságban gyermekeivel együtt meggyilkolt Siri Bibasz holttestét is átadták a terroristák.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »