Egy nagyon eredményes adománygyűjtésen van túl a JCC Budapest – Bálint Ház.
„Szavakba sem lehet önteni, hogy milyen érzések vannak bennünk. Az ukrán menekülteknek kiosztottuk az általatok behozott dolgokat, ahol annyi megható pillanat volt, hogy még most is könnybe lábad a szemünk. Ezúton is köszönjük ezt a rengeteg felajánlást, nélkületek ez nem valósulhatott volna meg!”
– olvasható a Bálint Ház Facebook-oldalán megjelent üzenet.
A szavak helyett álljanak itt a számok a Nagy Nyári Adománygyűjtés hétvégéjéről:
- 700 ukrán menekült érkezett a Bálint házba, gyerekek és felnőttek egyaránt
- Több millió forint értékben gyűltek össze higiéniai termékek
- Kiosztottak több mint 10 babakocsit
- Több száz új fehérnemű talált gazdára
- 50 új ágyneműszett érkezett
- Rengeteg új és használt gyerekjátékból választhattak a családok
- Tömérdek mennyiségű nyári ruha került kiosztásra felnőtteknek és gyerekeknek
- Kb. 400 pár nyári gyerek- és felnőtt cipőből lehetett válogatni
A nyár folyamán nyitva lesz a Charity Shop, és továbbra is várják a szezonális adományokat a ház nyitvatartási idejében.
A nyereményeket is kisorsolták a felajánlók között, hamarosan a nyertesek nevét és az erről készült videót is közzéteszik.