Uniós segítséggel válna Eilat Izrael legzöldebb városává

A dél-izraeli üdülőváros is bekerült azon 100 település közé, amelyek a jövőben az Európai Unió klímasemleges mintavárosai lehetnek.

Az Európai Unió Horizont programja keretében 100 várost választottak ki azzal a céllal, hogy 2030-ra klímasemleges okos városok válhassanak belőlük. Az EU tagországok kiválasztott városain (köztük Budapest, Miskolc és Pécs) túl egyes társult országok települései is helyet kaptak a programban. Így kerülhetett be egyetlen izraeliként Eilat a 100 kiválasztott város közé.

Eilat

A Times of Israel szerint a Horizont Európa az egyik legjelentősebb programja az Uniónak, amely a következő két évre 360 millió eurós költségvetéssel gazdálkodhat. A programba összesen 377 város jelentkezett, Izraelből három település, illetve egy nagyobb közigazgatási területet magába foglaló önkormányzat nyújtott be pályázatot.

A program célja, hogy a most kiválasztott városok kísérleti és innovációs központokként működjenek annak érdekében, hogy minden európai város képes legyen 2050-re klímasemlegessé válni.

Ennek érdekében a nyertes 100 városnak az EU segíteni fog a klímasemlegességre vonatkozó tervek elkészítésében olyan ágazatokban, mint az energia, az épületfejlesztés, a hulladékgazdálkodás és a közlekedés. Ebbe a folyamatba a lakosokat, a kutatószervezeteket és a magánszektort is bevonják.

A pályázatot benyújtó Aszaf Admon, Eilat környezetért felelős részlegének vezetője szerint ez egy hatalmas lehetőség a városnak, ugyanakkor nekik kell bizonyítaniuk, hogy Eilat, mint követendő példa működhessen a jövőben. Erre valamivel több mint három millió eurós támogatást fog kapni a város az Uniótól, ami Eilat esetében egy komoly összegnek számít.

Először látogatott el egy kék bálna Eilatra

Eilat a programnak köszönhetően nem csak az ott élők életszínvonalán javíthat jelentősen, de a dél-izraeli üdülővárosba érkező turisták is profitálhatnak belőle. Környezeti szempontból azonban keresztúthoz érkezett a város, mutat rá a Times of Israel cikke.

Egyrészt Eilat az energiaszükségletét már ma is a város közelébe telepített napelemparkokból nyeri a nappali órákban, valamint az első izraeli település volt, amely kitiltotta az egyszer használatos műanyagokat a tengerpartról. Másfelől viszont komoly elmaradásai vannak a közösségi közlekedés, illetve a kerékpárutak fejlesztésében.

Mindeközben Eilat kevésbé szennyezett tengerparttal és páratlan természeti kincsekkel rendelkezik az ott található korallzátonyoknak köszönhetően. Ennek megőrzését veszélyezteti az Eilati-öbölbe érkező kőolajvezeték tervezett bővítése, amely már most komoly vitákat vált ki az izraeli kormányon belül. Eilat azt reméli, hogy a Horizont Európa programhoz való csatlakozás segítheti a várost a bővítéssel szembeni ellenállásban.

Komoly veszély fenyegeti a híres eilati korall-zátonyokat

Kapcsolódó cikkek

Fokozódó légicsapások Libanonban, több száz rakéta Izrael északi részére

2024.09.24.2 hét ago
Az Izrael és a Hezbollah terrorszervezet közötti konfliktus eszkalálódása miatt több légitársaság, köztük a Magyarországról is repülő Wizz Air felfüggesztette Tel-Avivba tartó járatait.

Bűnvádi eljárást kezdeményezett az Egyesült Államok a Hamász vezetői ellen

2024.09.04.1 hónap ago
A New York város egyik szövetségi bíróságánál indított per egyelőre szimbolikus, mivel a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.

Szeretlek titeket – üzente az izraeli túsz a családjának, mielőtt meggyilkolták a terroristák

2024.09.03.1 hónap ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet kedden közzétette az Eden Jerusalmiról, az egyik meggyilkolt túszról a fogságban készített videóját.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »