Zsidó és női miniszterelnöke lesz Franciaországnak
Az Ifop közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a franciák 74 százaléka előzetesen azt szerette volna, ha az elnök nőt nevez ki miniszterelnökké.
Harminc év után először van ismét női miniszterelnöke Franciaországnak. A kormányalakítással megbízott 61 éves Borne Franciaország második női miniszterelnöke, aki korábban környezetvédelmi és közlekedési miniszter is volt. Legfőbb feladata most a Macron által bejelentett szociális reformok, mindenekelőtt a nyugdíjreform végrehajtása lesz.
Az Ifop közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a franciák 74 százaléka előzetesen azt szerette volna, ha az elnök nőt nevez ki miniszterelnökké, írja az Euronews.
Elisabeth Borne Párizsban született 1961. április 18-án. Francia anyja, Marguerite Lecèsne gyógyszerész volt, apja, Joseph Bornstein lengyel zsidó volt, aki a második világháború kitörésekor Franciaországba menekült; szülei a háború után gyógyszerészeti laboratóriumot vezettek.
Borne a távozó Jean Castexet váltja a kormányfői székben, aki a három héttel ezelőtt újraválasztott köztársasági elnöknek a hagyományoknak megfelelően benyújtotta lemondását.
Macron már április végén jelezte, hogy a szociális és környezetvédelmi kérdések iránt érzékeny kormányfőt szeretne kinevezni. Míg előző két miniszterelnöke, Édouard Philippe és Jean Castex a konzervatív táborból érkezett, Élisabeth Borne a reformpárti baloldalhoz tartozik.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
