
Meghalt a zsidó orvos, akinek találmánya százezrek életét mentette meg
Az Izraelt is bőkezűen támogató Morton Mower a beültethető defibrillátor feltalálóinak egyike volt. 89 éves korában érte a halál.
A beültethető defibrillátor egy olyan kis eszköz, amelyet a beteg bőre alá helyeznek el, és azonnal áramütést küld a szabálytalan szívritmus korrigálására. Ma már évente több mint 300 ezer emberbe ültetik be az eszközt.
Az életmentő eszköz egyik feltalálója Morton Mower, egy zsidó kardiológus volt, aki április 25-én, 89 éves korában rákban hunyt el Denverben. Az orvostudományhoz való hozzájárulása csak az Izraelt segítő Zsidó Nemzeti Alap (JNF) iránti elkötelezettségével vetekedett, amelynek ő és felesége, Tobia Mower jelentős adományozói voltak, írja a JTA.
Szintén zsidó feltalálótársával,Michel Mirowskival együtt Mower 1969-ben kezdett el egy olyan kis méretű defibrillátor kifejlesztésén dolgozni, amelyet sebészi úton lehet a bőr alá lehet beültetni a gyorsabb és pontosabb elektromos impulzusok alkalmazása érdekében. A pincéjében elektrotechnikát tanult, hogy el tudja készíteni a műszer prototípusát, amelyről a páros úgy vélte, hogy jelentős előrelépés lehet a külső defibrillátorhoz képest.
A baltimore-i születésű Mower később azzal viccelődött, hogy ők ketten lényegében „egy időzített bombát találtak fel az emberek mellkasában”. De miután 1980-ban először ültették be emberbe, és az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal 1985-ben jóváhagyta, a készüléket, az forradalmi eszközzé vált a kardiológusok számára.
Az életmentő eszköz sikerét a duó a kardiális reszinkronizációs terápia feltalálásával követte. Ez egy olyan elektromos eszköz, amely egyszerre küld lökéseket a szív bal és jobb kamrájába, hogy azok szervezettebb ütemben verjenek.
Mower később bekerült a Feltalálók Hírességek Csarnokába, és megkapta az Űrtechnológiai Hírességek Csarnokának elismerő díját, a defibrillátor-technológia licencelésével pedig hatalmas profitra tett szert.
A JNF volt a nagylelkűségének egyik legfőbb haszonélvezője, Mower a világszervezet elnöki tanácsának tagja is volt egyben. Mowerék szintén támogatták a JNF jeruzsálemi szervezetét, a Nefesh B’Nefesh-t, ahol egy róluk elnevezett pavilont hoztak létre.
Russell Robinson, a JNF vezérigazgatója is megemlékezett Mowerről, aki szerinte minden egyes izraeli életét gazdagabbá tette.
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
