A tiltás lenne a Mazsihisz által propagált sokszínű zsidóság?

„Az inkluzívabb Tóraolvasást azonban nem csak a két rabbi, hanem a két neológ közösség is szeretné. Őket is retorzióban fogják részesíteni?”, kérdezi Németh Zoltán véleménycikkében azzal kapcsolatban, hogy a BZSH kirúgással fenyegette meg két rabbiját, ha engedik a nőket is Tórát olvasni.

Május elején drámai bejelentést tett két budapesti neológ rabbi az interneten. Közösségükkel egyetértésben úgy döntöttek, hogy ezentúl – a férfiakkal megegyező módon – a nőket is abban a megtiszteltetésben részesítik, hogy a szombati Tóraolvasás során a Tórához járulhatnak és áldást mondhatnak rá. Az olvasó megdöbbenése érthető, hiszen maga a gondolat is felháborító! Honnan veszik a bátorságot e közösség tagjai, hogy megváltoztassák az ősidőktől fogva változatlan hagyományainkat, és a nőket – a Tórához járulás tekintetében – ugyanolyan jogokkal ruházzák fel, mint a férfiakat? Hiszen gondoljunk bele, most még csak a Tórához akarnak felmenni a nők, de mi lesz a következő? Talán majd rabbik is akarnak lenni?

Szerencsére a vallási szokások felett őrködő Budapesti Zsidó Hitközség és a Budapesti Rabbiság dörgedelmes válasznyilatkozatban ítélte el a két közösség rabbiját, és súlyos következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha bevezetik e változtatást. Bár az olvasó bizonyára kíváncsi lett volna vallásjogi érvelésükre is, amelyben tételesen cáfolják azokat a pontokat, amivel a rabbik aprólékos módon, háláchikusan támasztották alá e gyakorlat érvényességét, sajnos azonban ez elmaradt. Most hogy megnyugodtunk, hogy jó véget ért ez a vérlázító felvetés, tekintsük át a Tóraolvasás hagyományának változatos történetét.

Tóraolvasáshoz kapcsolódó szokások egyáltalán nincsenek kőbe vésve

A Tóra közösségi felolvasásának parancsolatát maga a Tóra írja elő. Ám meglepő módon azt nem a szombati Istentisztelet során kell megtenni hét felnőtt zsidó férfi felhívásával, hanem hét évente egyszer, Szukkot ünnepén kell felolvasni az egész nép számára (5Mózes 31:10-13). Bár a szóbeli hagyomány szerint a szombati Tóraolvasás szokása egészen Mózesig nyúlik vissza (Hilchot Tefillá 12:1), ezt némi fenntartással kell kezelnünk, lévén a zsinagóga intézménye – ahol a zsidók összegyűlnek, hogy meghallgassák azt –, csak évszázadokkal később alakult ki, előtte az Istenszolgálat a Szentély központú áldozati kultusz volt. Ezra idejében azonban már bizonyára szokássá vált a közösségi Tóraolvasás, ugyanis az addigi szombati és ünnepnapi felolvasást kiegészítették még 3 alkalommal: hétfő, csütörtök és szombat délután (Bává Kámmá 82a). Bár ezután a zsinagógákban folyamatosan, hetente háromszor olvastak Tórát, valahogy mégis elfelejthették, hogy pontosan hogyan kell, ugyanis a Talmudban azon vitáznak a rabbik, hogy a hét közben olvasott tórai részt újra fel kell-e olvasni szombaton vagy azt kihagyva kell folytatni az olvasást (Megillá 31b).

Kezdetben a felolvasott részek rövidebbek voltak, mint ma. A Szentföldön 3 és fél év alatt olvasták végig a Tórát. Babilóniában azonban 54 részre osztották azt, s így (pár szakasz összevonásával) 1 év alatt be tudták fejezni, hogy Szukkot végén megünnepeljék, majd újra kezdjék az olvasást (Megillá 29b). De Maimonidész még a 12. században is beszámol olyan közösségről, akik az ősi 3 és fél éves ciklust követik (Hilchot Tefillá 13:1). Eleinte a Tórához járuló saját maga olvasott fel a Tórából, később azonban ez már egy szakember, a báál koré feladata lett, és a felhívott csak az áldásokat mondta. Miután a zsidók nyelve az arámi lett, a Tóra felolvasását kiegészítette a meturgemán, aki arámira fordította a felolvasott részt, hogy a közösség pontosan értse az elhangzottakat. Később azonban ez a hagyomány is megszakadt.

A Tórához felhívott személyek köre is bővebb volt, mint manapság.  A misna szerint (Megillá 4:6) régen gyerekek is olvashattak a Tórából. Ez azonban később megváltozhatott, mivel most már csupán a bár micvá korú fiatalt hívják fel a Tórához. A Jeruzsálemi Talmud mindezt azzal egészíti ki, hogy még a nem zsidó rabszolgát (eved kenááni) is felhívhatják a Tórához (Megillá 4:3, 75a). Ez azért lehet különösen érdekes számunkra, mert a nem zsidó rabszolgára vonatkozó előírások, a tevőleges micvák tekintetében, megegyeznek a nőkre vonatkozó előírásokkal (Chágigá 4a). Nőket azonban egészen a modern korig valóban nem hívtak fel a Tórához. Ahogy a Talmudban áll: „Bár a nők is jogosultak rá, hogy olvassanak a Tórából, a közösség tisztelete (kevod hácibur) miatt ezt nem tesszük.” (Megillá 23a)

E rövid áttekintés véleményem szerint jól demonstrálja, hogy a Tóraolvasáshoz kapcsolódó szokások egyáltalán nincsenek kőbe vésve, mindig az adott kornak és igényeknek megfelelően változtak.

A Tóraolvasás célja, hogy a jelenlévők „meghallgassák, megtanulják és megtegyék” az abban foglaltakat. Azt, hogy kit hívnak fel az egyes részek felolvasásához, elsősorban ennek a fő célnak kell alárendelni.

Amikor az emberek már kevésbé voltak járatosak a Tóra felolvasásában, a rabbik attól féltek, hogy nem jönnek el a zsinagógába, nehogy megszégyenüljenek, ha felhívják őket a Tórához. Ezért változtattak a korábbi gyakorlaton és ezután egy arra kijelölt személy végezte az olvasást, a felhívottak pedig örömmel tettek eleget az áldásmondás megtisztelő feladatának.

Mivel tesszük vonzóbbá a zsinagógát?

A mai korban is azt a kérdést kell feltennie egy rabbinak, mi biztosítja azt, hogy minél többen meghallgassák a Tóra nyilvános felolvasását a zsinagógákban? Vajon az szolgálja-e jobban ezt a célt, ha továbbra is úgy gondoljuk, a nők Tórához való felhívása tiszteletlenség, vagy hogyha – mint az élet minden más terén – ugyanolyan jogokkal ruházzuk fel és örömmel vonjuk be őket ebbe a felemelő szertartásba? Mivel tesszük vonzóbbá a zsinagógát és a Tórát a következő nemzedék számára?

A Tóra felolvasásának micvája és célja semmilyen módon nem szenved csorbát, hogyha egy nő mondja el az azt körülvevő áldásokat.

Ők is átélték a Szináj-hegyi kinyilatkozást és ők is megkapták a Tórát, így ők is kijelenthetik: „Áldott vagy Te, Örökkévaló, aki a Tórát adja”. A közösség ugyanúgy meghallgathatja a felolvasott tórai részt és ugyanúgy megszívlelheti azt, viszont a zsinagóga vonzóbb lesz azok számára, akiknek fontosak a 21. századi értékek, és szeretnék a nőket is ugyanolyan tiszteletben részesíteni, mint a férfiakat. Azt pedig, hogy a nők szertartásban való részvétele tiszteletlenség volna a közösség számára, idejétmúltnak tekintik.

A BZSH és a Budapesti Rabbiság vezetősége válaszukban súlyos retorziót helyeztek kilátásba a rabbik számára.

Az inkluzívabb Tóraolvasást azonban nem csak a két rabbi, hanem a két neológ közösség is szeretné. Őket is retorzióban fogják részesíteni? A két zsinagóga közösségét is kizárják?

Inkább zárjon be két pezsgő zsinagóga, csak nehogy egy nő is ugyanolyan tisztességben részesüljön, mint egy férfi? Belegondoltak abba, hogy mit üzennek ezzel a tágabb zsidó közösségnek? A modern világban élő és az egyenlőség eszméjét nagyrabecsülő férfiaknak és nőknek, akiket a zsinagógába várnak?

Kirúgjuk a közösségeket is?

Fontos lenne megtudni minderről a Mazsihisz álláspontját is. Vajon mit jelent a „változó világra nyitott zsidóság” jelmondata, ha nem azt, hogy kellő háláchikus megalapozottság birtokában a mai kor igényeihez igazítsuk a hagyományainkat?

Szép példája lenne a Mazsihisz által támogatott „sokszínű zsidóság” gondolatának, ha lenne Magyarországon olyan neológ zsinagóga, amelyben a nők még inkább bevonva érezhetnék magukat a szertartásba.

Ezért ha a BZSH nem látja szívesen a két rabbit és a közösségeiket, akkor a Mazsihisznek érdemes lenne megfontolnia, hogyan tudná önálló taghitközségként segíteni a működésüket.

Pár hónappal ezelőtt részt vettem ugyanennek a két közösségnek a közös purimi ünnepségén, ahol nők és férfiak együtt olvasták fel Eszter könyvét. Amellett hogy igazán megható és méltó volt egy olyan történet felelevenítéséhez, amelyben a két főszereplő, Eszter és Mordecháj együtt mentette meg a zsidó népet, lenyűgöző volt látni, hogy a zsinagóga csurig megtelt. Családok 2-3 generációja ünnepelt együtt, örömmel és büszkén hallgatva fiaikat, lányaikat, férjüket, feleségüket és unokáikat. Biztos vagyok benne, hogy ez az élmény is motiválta a rabbikat és közösségeiket, hogy a Tóraolvasás is hasonlóan színes és pezsgőbb legyen.

A rabbik, véleményem szerint briliáns módon mutatják be cikkükben, hogyan lehet egyszerre ősi és modern a Tóraolvasás. Véleményükkel nincsenek egyedül. Mendel Shapiro modern ortodox rabbi ebben a cikkben szintén tradicionális források felhasználásával támasztja alá a nők Tórához való felhívásának lehetőségét. (Link: http://www.edah.org/backend/JournalArticle/1_2_shapiro.pdf)

Őszintén remélem, hogy e történet valóban jó véget ér, és magam is nemsokára olyan neológ Istentiszteleten vehetek részt, ahol férfiak és nők is a Tórához járulhatnak, és együtt tehetik még vonzóbbá a zsinagógát gyermekeink számára.

A cikk a MAZSÖK támogatásával készült.