Egy zsidó szervezet 77 év elteltével próbálja a II. világháborúban elesett zsidó katonák kereszt formájú sírköveit Dávid-csillagra cserélni.
Nagyjából 200 és 500 közé tehető azon amerikai zsidó katonák száma, akik a második világháborúban estek el, és keresztény temetésben részesültek. Sírjukat a mai napig fehér kőkeresztek jelzik a katonai temetőkben. A Benjamin Akció elnevezésű zsidó szervezet most azon munkálkodik, hogy megtalálja ezeket a sírokat, és Dávid-csillagokra cseréljék ki a kereszteket, egyeztetve az amerikai hadsereggel, illetve az elhunytak családjával.
A projektről beszámoló Ynet cikke szerint azért temették el az elesett zsidó katonákat keresztény szertartással, mert senki sem tudott zsidóságukról. Sok zsidó katona azért titkolta származását, mert attól tartottak, ha fogságba esnének, a nácik megkínoznák vagy meggyilkolnák őket.
Ezidáig 19 keresztet cseréltek ki Dávid-csillagokra a Benjamin Akció keretében. Többek között Franciaországban, Belgiumban, Luxemburgban, a Fülöp-szigeteken, illetve az Egyesült Államokban lévő katonai temetőkben.
A cserét megelőzően a szervezet munkatársai megkeresik a zsidó neveket a világ több táján található amerikai katonai temetőkben, majd genealógiai vizsgálatok következnek, amelyek során az Amerikába bevándorolt zsidók listáját is átböngészik. Ha bebizonyosodik, hogy egy zsidó katona nyugszik a kereszt alatt, megkeresik a családot, és kezdeményezik a sírkő kicserélését.
A Benjamin Akció 2018-ban jött létre, a projektet egy Benjamin Garadetsky nevű amerikai zsidó katonáról neveztek el. Garadetsky Franciaországban esett el egy német bombázás során, és a normandiai katonai temetőben helyezték örök nyugalomra, tévedésből egy kereszt formájú sírkő alá.
A szervezet vezetője, Jacob Schacter rabbi szerint
„miközben a világban az antiszemitizmus erősödése tapasztalható, fontos elismerni annak a 11 ezer zsidó katonának a hozzájárulását, akik a második világháború alatt az Egyesült Államok hadseregében szolgáltak, és a legnagyobb áldozatot hozták meg hazájukért”.