Az elesett katonákra és a terrorizmus áldozatai emlékeznek ma Izraelben

Az idei megemlékezésig 1860 óta 24 068 palesztinai zsidó, illetve izraeli esett el a háborúkban vagy vesztette életét a terrorizmus és az erőszak következtében.

Gyászolók töltik meg a katonai temetőket Izraelben az elesett katonák és a terrorizmus áldozatai tiszteletére minden évben megtartott Emlékezés napján. Ezen a napon a szeretteiket gyászoló izraeliek a helyi hagyományok szerint ellátogatnak az országszerte felállított 52 katonai temetőbe, melyeket a hadsereg megtisztít és virágokkal díszít fel erre a napra.

A központi megemlékezést Jeruzsálemben, a herzl-hegyi katonai temetőben 11 órától tartották Naftali Bennett miniszterelnök és Jichák Hercog államfő, valamint a vezető állami tisztviselők jelenlétében az egész országban hallatszó, 2 perces szirénaszó után, melynek idejére ismét megállt az élet egész Izraelben.

„Izrael, a fény, a szentség és az optimizmus államának a létezése a legnagyobb győzelem az emberiség sötét erői felett”

– mondta a terrortámadások áldozatául esettek megemlékezésén Bennett.

„Ezekben a napokban és hetekben is terrorhullámmal van dolgunk. A jellemzői eltérőek, de a motivációjuk ugyanaz: pokollá tenni az életünket itt, szülőföldünkön, Izrael földjén. Ha ellenségeink a megzavarásunkra szánt energiájuknak csak a tizedét fektették volna jövőjük építésébe, helyzetük teljesen más lenne. Ők azonban a halál megszentelését választják, ami a szegénységben, a nyomorban, állandóan az áldozat szerepében tartja őket” – mondta Bennett.

„Aki tiszta szemmel és nyitott szívvel tekint csodálatos országunkra, csak csodálhatja azt: miközben olykor a szó szoros értelmében fizikailag védekezünk a kávézóban vagy a buszmegállóban, példaértékű országot építettünk. A technológia és az innováció, a kultúra és a művészet globális központját, a világ egyik legerősebb gazdasági motorját, a Tóra világának virágzását, és egy élénk demokráciát” – tette hozzá a kormányfő.

„A terrorizmus nem győzött, és nem is fog győzni. Izrael erősebb, mint valaha, erős lélekben és erejében, vasököllel és erős lélekkel válaszol minden támadásra és minden fenyegetésre”

– hangsúlyozta az emlékünnepségen szintén megszólaló Hercog.

„Mindannyian más napokra vágyunk, olyan napokra, amikor a terrorizmust múltbeli fejezetnek tekinthetjük, amely már elmúlt és véget ért. De amíg ezek a napok el nem jönnek, továbbra is éberek leszünk, és megvédjük népünket” – tette hozzá.

Az Emlékezés napja helyi idő szerint kedd este 8-kor a múlt heti holokauszt-naphoz hasonló egyperces szirénaszóval kezdődött, melynek idejére az izraeliek megálltak és lehajtott fővel emlékeztek. A Siratófalnál tartott esti ünnepségen meggyújtották az Emlékezés lángját.

Ezen a megemlékezésen Jichák Hercog elnök az ország egységéért emelt szót a polarizált politikai légkörben, amelyet a koalíciós instabilitás és vallási feszültségek is jellemeznek.

„Államunk védelmében elesett fiaink és lányaink együtt harcoltak és együtt buktak el. Nem kérdezték, és tőlük se kérdezte senki, hogy ki jobboldali, ki baloldali, ki vallásos és ki nem vallásos, ki zsidó és ki nem”

– mondta Hercog.

Kedd este közös emlékünnepséget is tartottak a megbékélés szellemében a gyászoló palesztin és izraeli családok. Körülbelül 20 tüntető gyűlt össze az eseménynek otthont adó tel-avivi színház előtt, akik azt skandálták, hogy „halál a baloldaliakra”, és „náciknak” nevezték a résztvevőket.

Ugyanakkor már mintegy 200 000 ember követte élőben az interneten az eseményt, s ez is jelzi, hogy a tizenhetedik alkalommal megrendezett, szerény keretek közt indult mozgalom mára széles körben elfogadottá vált.

Kedden és szerdán az elesett katonák előtti tiszteletadással kapcsolatos programok és szertartások zajlanak az egész országban az óvodáktól és iskoláktól kezdve az állami hivatalokig. Az idei megemlékezésig 1860 óta 24 068 palesztinai zsidó, illetve izraeli esett el a háborúkban vagy vesztette életét a terrorizmus és az erőszak következtében – közölte a Ynet. A tavalyi emlékezés napja óta 56-tal nőtt az elesettek száma, és 84-en haltak meg régebbi sebesüléseik miatt.

Elmaradnak a függetlenség napi tűzijátékok Izraelben, hogy kíméljék a PTSD-ben szenvedő veterán katonákat

Még több Kibic

Lefogyva, megtörve, de saját lábán hagyta el a gázai fogságot az újabb három szabadon engedett izraeli túsz

2025.02.15.2 nap ago
A Hamász iszlamista terrorszervezet szabadon engedett három újabb izraeli túszt cserébe 369, izraeli börtönökben őrzött palesztinért, köztük 36 életfogytiglanra ítélt terroristáért.

A túszok súlyos egészségi állapotára figyelmeztet a Vöröskereszt

2025.02.14.3 nap ago
A nemzetközi szervezet szerint „sürgős szükség van” arra, hogy hozzáférjenek a túszokhoz.

Macron elítélte a Hamász október 7-én elkövetett szexuális bűncselekményeinek elhallgatását

2025.02.14.3 nap ago
A francia elnök egy díjátadón emlékeztetett a Hamász által elkövetett gyilkosságokra és a nők, köztük nagyon fiatal nők ellen elkövetett szexuális bűncselekményekre.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »