
Ritka bepillantás a Hegedűs a háztetőn forgatásának kulisszái mögé
Egy új dokumentumfilm többek között azt mutatja be, hogyan fordult a Hegedűs a háztetőn rendezője a zsidó vallás felé.
A Hegedűs útja a mozivászonra (Fiddler’s Journey to the Big Screen) című dokumentumfilm azt meséli el, hogyan lett a színpadi musicalből közkedvelt filmklasszikus. Az izraeli Daniel Raim által rendezett film a Hegedűs a háztetőn mozis adaptációjára fókuszál, illetve azt mutatja be, milyen kihívásokkal kellett megküzdenie a stábnak, hogy életre keltse a háború előtti zsidó stetlt az 1970-es évek elején, az akkori Jugoszláviában.
A rendező, Norman Jewison a filmhez a mai Horvátországban található Lekenik nevű települést választotta Anatevkának, miután más ausztriai, kanadai és romániai helyszíneket is meglátogatott.
A dokumentumfilmből megtudhatjuk, hogyan keresték meg a forgatási helyszíneket, és megismerhetjük a zenét, a koreográfiát, az operatőri munkát, a díszlettervezést, a szereposztást és a színészek szerepekhez való hozzáállását. De azt is, miként befolyásolták a jelmezeket és a film általános vizuális stílusát Roman Vishniac, a második világháború előtti kelet-európai stetlekben készített híres fényképei.
A Hegedűs útja a mozivászonra azt is elmeséli, hogy Jewison és stábja kénytelen volt egy fából készült zsinagógát felépíteni, ugyanis nem találtak olyan zsinagógát, amely nem pusztult volna el a háború alatt.
FIDDLER’S JOURNEY TO THE BIG SCREEN – official US trailer
The fall of 2021 marked the 50th anniversary of Fiddler on the Roof, the film Pauline Kael (The New Yorker) called „the most powerful movie musical ever made.” Narrated by Jeff Goldblum, FIDDLER’S JOURNEY TO THE BIG SCREEN captures the humor and drama of director Norman Jewison’s quest to recreate the lost world of Jewish life in Tsarist Russia and re-envision the beloved stage hit as a wide-screen epic.
Raim filmje látszólag arról szól, hogy Norman Jewison hogyan készítette a Hegedűs a háztetőt, de a film lényege az, hogy a film a család, a hagyomány és az Istenbe vetett hit témáival hogyan formálta őt magát. Jewison, aki neve ellenére nem zsidó származású, a forgatást követően úgy döntött, hogy a zsidó hit felé fordul. Bár soha nem beszélt arról, hogy hivatalosan áttért volna, a dokumentumfilm végén elárulja, hogy amikor 2010-ben elvette második feleségét, Lynne St. David Jewisont, a pár zsidó esküvőt tartott – rabbival egy hüpe alatt.
„Úgy éreztem, hogy nagyon is tudok azonosulni Tevjével és a zsidó vallással”
– mondja Jewison A Hegedűs útja a mozivászonra című filmben.
A dokumentumfilm további emlékezetes pillanatai közé tartozik a Rosalind Harris-szel, Michele Marsh-sal és Neva Small-lal – a Tevje lányait alakító három színésznővel készült interjúk, amelyekben mindhárman életük legnagyobb szerepeként emlékeznek vissza a forgatásra. Valamint Jewison emlékei arról, ahogy a kész filmet Izraelben levetítették Golda Meir akkori miniszterelnöknek. (JTA, Times of Israel)
Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!
