Izrael 6 hét után bezárta ukrajnai tábori kórházát

A lakosság szenvedésének enyhítésére létrehozott tábori kórházban több mint 6000 beteget láttak el.
A kórház megszüntetése és az izraeli önkéntesekből álló személyzet pénteki hazatérése azonban az egészségügyi minisztérium közleménye szerint nem jelenti azt, hogy Izrael abbahagyná a humanitárius segélyek nyújtását Ukrajnának.

Az ideiglenes kórházat az izraeli külügyi és egészségügyi minisztérium hozta létre a Seba Kórház és más izraeli kórházak, valamint rendelőintézetek szakembereinek részvételével, a Shusterman Alapítvány, továbbá a Joint amerikai zsidó segélyszervezet támogatásával.

A kórház március 22-én nyílt meg, 6,4 millió dollár, azaz közel 230 millió forintos beruházással, és az Ukrajnában született néhai Golda Meir, izraeli miniszterelnökről kapta a nevét, aki egykor életre hívta a külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési, Együttműködési és Segítségnyújtási Osztályát. Ez a részleg felügyelte az izraeli tábori kórház működését is.

A Kijev kérésére kialakított intézményben a Seba kórház több mint 60 dolgozója ápolta az ukrajnai betegeket az orosz rakéta-fenyegetés árnyékában. A kórházban sürgősségi osztályt, valamint férfi-, női- és gyermekosztályt hoztak létre, szülőszobát, diagnosztikai szárnyat elektromos képalkotó berendezésekkel, mentálhigiénés szolgáltatásokat, laboratóriumot, gyógyszertárat és járóbeteg-klinikát működtettek.

A kórház eredetileg csak egy hónapig tartott volna nyitva, ezt végül kétszer meghosszabbították.

 

Még több Kibic

Történelmi Budapest Pride: együtt vagyunk igazán erősek

2025.07.01.7 nap ago
Pride vonulás és LMBTQ+ istentisztelet. A Bálint Házhoz idén is több zsidó szervezet csatlakozott, hogy közösen emlékeztessenek arra, hogy a hit, a közösség és az elfogadás kéz a kézben járhatnak.

Az elhurcolt áldozatok neveit őrzi az új emlékhely a kővágóörsi zsidó temető szomszédságában

2025.06.28.1 hét ago
Ha ismerjük az áldozatok neveit, sorsát, akkor életünk részévé válik a történelem ezen szelete.

Büszkeséggel tölt el minket, hogy idén is részt vehetünk a Budapest Pride felvonuláson

2025.06.27.2 hét ago
A Bálint Ház idén is részt vesz a Budapest Pride felvonuláson, és arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak hozzájuk június 28-án.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »