“Szeretlek benneteket, mind”, mondta Steven Seagal az oroszoknak

Moszkvában ünnepelte 70. születésnapját a sztár olyan magasrangú vendégekkel, akiknek egy része rajta van a nyugati országok szankciós listáján.

Steven Seagal több hollywoodi akciófilm, köztük az Ostrom alatt, az Úszó erőd, az Ölve vagy halva és a Nico című filmek sztárja

A múlt vasárnapi vacsorán olyan ismert orosz személyiségek voltak jelen, mint Vlagyimir Solevjev, az orosz állami televízió műsorvezetője és Margarita Szimonyan újságíró, akik mindketten felkerültek az EU szankciós listájára válaszul Putyin ukrajnai inváziójára.

Seagal korábban „az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb formátumú vezetőnek” nevezte Putyint, most pedig mindenkit „családomnak és barátaimnak” nevezett a teremben egy Twitter-videó szerint.

Seagal egy tolmács segítségével szólt az egybegyűltekhez, úgy fogalmazott, „Szeretlek benneteket, mind. Együtt vagyunk, jóban rosszban”.

Vladimir Putiyn és Steven Seagal

Steven Seagal Oroszország ukrajnai inváziójának kezdetén a béke érdekében intézett felhívást, és úgy vélte, hogy azért tört ki háború a két nép között, mert egy külső szervezet hatalmas összegeket költ a propagandára, hogy provokálja a két országot, hogy egymásnak essenek.

Az apai ágon oroszországi zsidó bevándorlók gyerekeként született Seagalt Oroszország különmegbízottnak nevezte ki az Egyesült Államokkal való kapcsolatok javítására még 2018-ban.

Seagal 2017-ben lett orosz állampolgár, ezután Ukrajna megtiltotta neki a belépést az országba.

Kapcsolódó cikkek

Vörösre festették, kukába dobták az izraeli túszokra emlékeztető sárga szalagok egy részét Budapesten

2024.10.14.4 óra ago
A szalagokat kihelyező Kidma szerint a rongálás túlmegy a szólásszabadság kérdésén.

Jom kipur napján látogatott el Auschwitzba a köztársasági elnök

2024.10.13.24 óra ago
Sulyok Tamás korábban nem mondott igazat édesapja magyar nemzetiszocialista múltjával kapcsolatban, most állítása szerint személyes múltját is vállalva hajtott fejet a holokauszt áldozatai előtt az engesztelés napján.

Mit jelent a cionizmus és hogyan jelenik meg a Somer mindennapjaiban?

2024.10.11.3 nap ago
A Hasomer Hacair Ifjúsági mozgalom októberi-novemberi programajánlója.

Zsidónak lenni nem kerül pénzbe, a zsidó média viszont nincs ingyen.
Támogasd te is Magyarország egyik legolvasottabb zsidó lapját, a Kibic Magazint!

Támogatom »