Ukrajna orosz inváziója emberi, erkölcsi és gazdasági veszteség. De az is lehet, hogy ez lesz a fő katalizátora nem csak az oroszoktól, hanem a fosszilis energiaforrásoktól való függőség megszüntetésének.
Izrael és Egyiptom földgáztermelők, és a kérdés az, hogy ők vagy más kelet-mediterrán potenciális termelők szóba jöhetnek-e a jelenlegi helyzetben.
Egy magas rangú német miniszter megbeszélést sürget az orosz földgáz importjának bojkottjáról, válaszul az orosz katonák atrocitásaira Ukrajnában. Erkölcsileg teljesen korrekt álláspont. Könnyű elképzelni a vitát, ha arra kerül sor, hogy európai politikustársak rámutatnak országaik kőolaj- és földgáz-, sőt szén-, igen, szénimporttól való függőségére attól a kontinenstől, aminek a Green Deal az új zászlóshajója. .
Az Európai Unió 2021-ben 155 milliárd köbmétert (BCM) importált Oroszországból. Az orosz import gáz fele Németországba, 46%-a Olaszországba, negyede pedig Franciaországba, az EU három vezető gazdaságába és a G7-ek valamennyi országába érkezik. Nem meglepő, hogy az EU nem vezetett be szankciókat ebben a szektorban, de a kérdés nagyon előkelő helyen szerepel a napirenden.
Az EU, a NATO és a G7 vezetőivel március 25-én tartott csúcstalálkozóját követően Biden elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok 2022-ben 15 BCM földgázt juttat be a világpiacra, és a jövőben még több lesz. A következő 6 hónapban napi egymillió olajhordót bocsátanak ki stratégiai készleteikből, hogy csökkentsék a kínálati és árnyomást. Az elnöknek minden bizonnyal saját országa járt a fejében, annak gazdasági mutatói pedig növekvő inflációt mutattak, amelyben az üzemanyagárak emelkedése kulcsfontosságú tényező.
Izrael és Egyiptom földgáztermelők, és a kérdés az, hogy ők vagy más kelet-mediterrán potenciális termelők szóba jöhetnek-e a jelenlegi helyzetben. Tekintettel a termelési kapacitásra, a meglévő szállítási szerződésekre és a szállítási kapacitásra, Izraelnek évente 10 milliárd m²-e állhat rendelkezésére, hogy kielégítse Európa keresletét, míg Egyiptom főként belföldi piacán tevékenykedik.
Egyiptom azonban kulcsszereplővé válik, ha Izraelt arra kérik, hogy segítsen enyhíteni az Oroszország Európába irányuló földgázellátásában kialakult válságot, mivel jelenleg az izraeli gáznak van egyedüli összeköttetése Európával. A földgáz szállításának két módja van – csővezetékekbe pumpálva vagy cseppfolyósítva, speciálisan épített tartályhajókra rakva, majd a másik végén, a megrendelő közelében elgázosítva. A földgáz (LNG) cseppfolyósítása, szállítása és visszagázosítása dollármilliárdok nagyságrendű beruházásait követeli meg.
Izrael azért tudta elkerülni ezeket a beruházásokat, mert a hosszú távú izraeli belső fogyasztásra elegendő mennyiségen és a közeli regionális vevők igényein kívül mintegy 500-600 BCM marad exportra, hacsak nem fedeznek fel új mezőket. Ez a mennyiség nem indokol nagy beruházásokat.
A leginkább megvalósítható pénzügyi és műszaki megoldás egy olyan cső, amely a kelet-mediterrán gázmezőket kötné össze Törökország csővezetékeinek hálójával, ez pedig a közép-ázsiai gázmezőket kapcsolja össze Európával. Ennek a lehetőségnek a politikai megvalósíthatóságát rontja Erdogan török elnök kiszámíthatatlansága, nem is beszélve például az Izrael Szíria és Libanon közötti konfliktusokról, holott ezeknek az országoknak a kizárólagos gazdasági övezetein kellene áthaladnia ennek a csőnek. Az elmúlt évtizedben Izrael és Egyiptom szoros együttműködést alakított ki a két görög mediterrán szomszéddal, amit szeretnének megőrizni, miközben valószínűtlennek tűnik, hogy megtalálják azt a csodálatos formulát, amely lehetővé teszi a régi konfliktusok eloszlatását.
Ha Izrael viszonylag gyorsan tud Európának adni körülbelül 10 milliárd m3 gázt, akkor ehhez az úszó cseppfolyósító berendezésekre lenne szükség, amelyek mozgathatóak és a gázmezők közelében elhelyezhetők. Ez az eljárás drága, de a politikai kockázatok szempontjából olcsóbb, mint a csővezeték. Ez a lehetőség nem zárja ki azt sem, hogy tanulmányozzák az izraeli gázmezőktől Egyiptomba vagy Törökországba tartó vezeték ötletét.
Mindezek a lehetőségek természetesen attól függnek, hogy Európa milyen döntést hoz a Földközi-tenger keleti térségéből származó földgáz vásárlására. Az EU finanszírozta a régió gázmezőiből Európába vezető vezeték tanulmányozását, de úgy tűnik, közömbös a projekt iránt.
A régióból származó LNG mérlegelésekor figyelembe kell vennie annak a valószínűségét az EU-nak és az USA-nak, hogy a csődbe ment Libanon észhez tér, és megegyezik az Izraellel fennálló tengeri határvita méltányos rendezésében. Ez megnyitná annak lehetőségét, hogy megkezdődhessen a vizein a földgáztermelés. Az érintett külföldi cégek, az izraeli oldalon a Chevron, a libanoni részről a Total és az Eni ezután könnyen kötnek operatív megállapodást a csövek és a cseppfolyósító berendezések közös használatáról.
Az, hogy milyen ütemben meríti ki Izrael földgázkészleteit a helyi és regionális fogyasztás, és a lehetséges európai kereslet miatt, sokat lendíthet azon is, hogy egyre jobban támaszkodjon a jövőben a megújuló energiaforrásokra. Ukrajna orosz inváziója emberi, erkölcsi és gazdasági veszteség. De az is lehet, hogy ez lesz a fő katalizátora nem csak az oroszoktól, hanem a fosszilis energiaforrásoktól való függőség megszüntetésének.
Az író a Tel-Avivi Egyetem Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézetének tudományos főmunkatársa és veterán izraeli diplomata.
A cikk eredetileg a Jerusalem Post-ban jelent meg.
